Október 10-e a lelki egészség világnapja, amiről 1992 óta emlékeznek meg, jó lehetőséget nyújt, hogy a lélekápolásra is hangsúlyt fektessünk. Sokat változott a világ pár év alatt – sok tekintetben. Amit megfigyeltem, hogy olyan szavak kerültek be a köztudatba, és a mindennapos kommunikációba, amelyek eddig nem voltak használatosak. Mikre gondolok? Mentális egészség, lelki egészségvédelem, megküzdési ...
Címke: aktív időskor
Bakancslista időseknek
A Lexiq szerint a bakancslista azoknak a dolgoknak a listája, amiket meg szeretnénk valósítani. A kifejezés a 2007‑es A bakancslista című filmből ered, amiben a két halálos beteg főhős egy listát hoz létre és igyekszik még halála előtt megvalósítani a rajta szereplő dolgokat. Az aktív és életvidám éves bakancslista 10 célkitűzésből áll, amelyek viszonylag könnyen teljesíthetőek, továbbá erősítik a ...
(Újra)Tervezés
Őszintén megvallva olyan típusú ember vagyok, aki szereti áttekinteni mind az ó-, mind az újévet és átgondolni, tervezgetni az előttem álló 365 napot. 2020 maga volt a bizonytalanság és a tervezhetetlenség éve, jól mutatja ezt ez a vicces írás, ami keringett a közösségi médiában: “Ha most feleslegesnek érzed magad, akkor gondolj arra, hogy mit érezhet egy ...
Kézzel készített karácsonyi képeslap ötletek
A képeslapok a távolságtartás és az online térbe tolódó életünkben talán új(ra) értelmet nyernek. A kézzel írott kedves szavak és a kézzel készült kártyák biztosan megmelengetik szeretteink szívét. Nálunk az a hagyomány alakult ki, hogy minden évben a holland Omának biztosan küldünk képeslapot és Tőle is várható egy saját kézzel készült karácsonyi lap. Ráadásul december ...
Karácsonyi tevékeny ajándékdoboz
Ajándékdoboz nyugdíjas nagyszülők részére Hideg téli estéken, ne adj’ Isten újbóli kijárási tilalom miatt, vagy éppen családi összejöveteleken, esetleg összeülve a szomszéddal kiváló időtöltést kínál az aktivitásra sarkalló ajándékdoboz, amely megmozgatja és átmozgatja az agyat, a kezet és a lelket is. Három féle ajándékbox közül lehet választani: Nagyszülőknek: vegyesen tartalmaz nőknek és férfiaknak is eszközöket ...
Ajándék ötletek nagypapáknak
Szeretnénk aktivitásra serkenteni a Nagypapát? Szeretnénk, ha hasznosan és tevékenyen töltené szabadidejét? Ez a lista főként logikai és szellemi frissességet elősegítő játékokat, eszközöket tartalmaz a klasszikusoktól a legújabb társasjátékokig. 1. Sakk és Backgammon készlet A sakk egy két személy részére szóló táblajáték, és egyben sportág is. A „sakk” szó – amely nemcsak a játékot jelenti, hanem azt a ...
Nyári szabadtéri vizes játékok az egész családnak
A vizes szabadtéri játékok hőségben, kánikulában remek időtöltés lehet kicsiknek, nagyoknak egyaránt, éppen ezért ajánljuk családi összejövetelekre, kluboknak, de az aktív nagymama is megszervezheti nála nyaraló unokáinak az alábbi feladatokat. Szivacs-facsarás A szivacs-facsaráshoz egy vízzel teli vödörre (vagy többre, attól függ hány versenyző lesz) lesz szükség és annyi üres vödörre ahány játékos van. Minden játékos ...
Foglalkoztató minifüzetek – Szókereső időseknek
Egyik szemünk sír, a másik örül, ugyanis a Szókereső foglalkoztató füzet első kiadása ELFOGYOTT. Rajta vagyunk a folytatáson, több ötletünk is van, többek között gondolkozunk az e-bookon is. Amint lesz konkrétum, azonnal jelezzük! ——————– A letölthető tartalmakon túl elérkezett az idő, hogy nyomtatott formában is megjelenjenek a feladatok. Először a szókereső. Ez a klasszikus fejtörő mindenki ...
Maradj otthon ötletek
A Maradj otthon! felhívás a koronavírus megfékezésére jött létre és nagyon sok vállalkozó, cég, szervezet és magánember igyekszik segíteni ebben a nehéz időszakban, hogy miként is érdemes tervezni, szervezni a mindennapokat – otthon. Próbálom összegyűjteni a hasznos kezdeményezéseket és a listát folyamatosan bővíteni fogom. Általános tanács (nemcsak a járvány idejére): Elfoglaltságok: Online memóriakártya (3 féle ...
Könyvajánló
Egyes kutatások kimutatták, hogy a rendszeres olvasás lassítja az Alzheimer-kór és a demencia kialakulását, valamint csökkenti a stresszt, fejleszti a memóriát, növeli a koncentráló képességet és nem utolsó sorban kellemes kikapcsolódást is nyújt. Íme 10 + 1 könyv amely garantált kikapcsolódást nyújt, akár egyedül, akár az unokákkal. Bálint gazda, a százéves kertész Mindnyájunkat foglalkoztat a ...
Egyes kutatások kimutatták, hogy a rendszeres olvasás lassítja az Alzheimer-kór és a demencia kialakulását, valamint csökkenti a stresszt, fejleszti a memóriát, növeli a koncentráló képességet és nem utolsó sorban kellemes kikapcsolódást is nyújt.
Íme 10 + 1 könyv amely garantált kikapcsolódást nyújt, akár egyedül, akár az unokákkal.
- Bálint gazda, a százéves kertész
Mindnyájunkat foglalkoztat a kérdés: Mi lehet a hosszú élet titka? Bálint György, más néven az ország „Bálint gazdája”, nem a szokásos válaszokat adja erre a kérdésre. Önéletrajzi könyvében mesél arról, milyen hatással volt rá, hogy kuláknak nyilvánították, mit érzett amikor megszűnt a Kedves Húgom! nevet viselő kertészeti rovata és hogyan dolgozta fel a hosszú évek egyéb megpróbáltatásait. Egy 100 éves ember szavaira pedig érdemes odafigyelni, könyvében mesél még családról, hazaszeretetről és a munka öröméről egyaránt. A könyvhöz kapható egy kertészeti napló is, amelyben hasznos tanácsokról, aktuális kerti teendőkről olvashatunk, mindemellett az olvasó feljegyezheti a saját kertjére vonatkozó tudnivalókat, az elvégzett, vagy a még elvégzendő munkákat.
A kétszeres Jászai Mari-díjas humorista életébe nyerhetünk bepillantást, amely bemutatja a művész egész pályáját. A színes fotók és egyéb kordokumentumok között két nagyinterjút is tartalmaz a könyv, egyiket Hofi özvegyével.
A könyv Szántó Erika beszélgetéseit tartalmazza, nem kisebb nevekkel mint Bagdy Emőke, Lator László és Szinetár Mikós. Az a közös bennük, hogy mindannyian a háború előtt születtek és a történelem nagyban befolyásolta életüket. Az ötvenes években, 1956-ban, 1968-ban, vagy a rendszerváltás éveiben fiatal felnőttként valódi döntések és válaszutak tornyosultak eléjük, de közben pályájuk, hivatásuk útját járták.
A könyvben olvashatunk a fiatal Carlo hogyan élte át a világháborús nehézségeket, milyen akadályokba ütközött az iskolai évei során, milyen a viszonya a sporttal, mert bizony sokan nem tudják, hogy vízilabdázott a kis Bud Spencer, és milyen élete volt, mielőtt színész lett belőle. A színész, aki mogorva tekintetéről és csattanós pofonjairól vált ismertté, többek között tervezett repülőket, hajókat, valamint dalírással is foglalkozott egy ideig. Izgalmas és mulatságos sztorikat olvashatunk a forgatásokon történt kalandokról, de bepillantást nyerhetünk a sztár magánéletébe is. Tanúi lehetünk egy életen át tartó szerelemnek, örökké tartó barátságoknak és az elmaradhatatlan szakmai összecsapásoknak is.
[Kép forrása: lira.hu]
5. Meg se kínáltak
A humort mindenki szereti, szóval a következő könyv a sorban Bödőcs Tibor humorista nagy sikerű Meg se kínáltak regénye. A könyv a magyar vidék iránt érzett rajongás, aggódás és szeretet műve. Amennyire nyomorult, annyira mulatságos. Mindenkinek él egy kép a fejében a tipikus magyar falusi kocsmai életről, milyenek ott a beszélgetések, milyen jó is az első nagyfröccs nyáron, miután egész nap nem engedett inni a főnök. Kikapcsolódáshoz a legmegfelelőbb olvasmány!

6. A százéves ember aki kimászott az ablakon és eltűnt
Aki szereti Rejtő Jenő olvasmányait, kötelező olvasmány Jonas Jonasson könyvei is. Sokan így fogalmaznak ezzel a regénnyel kapcsolatban: „… megírta a modern, 21. századi Svejket. Fülig Jimmy szelleme összetalálkozott az egykori cseh bakával, s ennek a találkozásnak frenetikus történetfolyam lett az eredménye. „ A történet egy idősek otthonában játszódik, születésnap ünneplésére készülődnek, az otthon lakóját, a százéves Allan Karlssont akarják felköszönteni. Így kezdődik Jonasson kalandregénye, amely tele van váratlan fordulatokkal, csattanókkal, természetesen humoros formában tálalva.

7. Azok a hatvanas, hetvenes évek – fotóalbum
Azok számára akik a képes könyveket preferálják és nosztalgiázni szeretnének, tökéletes választás Szalay Zoltán fotóalbuma. Több mint ötven év telt azóta. Vajon mire és miként emlékezünk az 1960-as, 70-es évek világára? Emlékszünk-e, hogyan éltünk, dolgoztunk, építkeztünk, utaztunk, nyaraltunk, vásároltunk, öltözködtünk, szórakoztunk, ünnepeltünk, gyászoltunk, udvaroltunk akkoriban? Tudjuk-e még, hogyan készültünk a lakodalmakra, hogyan védekeztünk az árvíz ellen, milyen kabaréműsorokat, hangjátékokat hallgattunk? Vajon hogyan emlékeznek az idősebbek, a fiatalabbak és mit tudnak ezekről az évekről azok, akik utána születtek?
8. Agrárbárók – Magyarország az oroszok csapdájában
Frei Tamás 49 éves, manapság a nevét viselő nemzetközi kávézólánc, a Cafe Frei kiépítésével foglalkozik, miközben a regényírás a szenvedélye és a hobbija. Az Agrárbárók Frei Tamás negyedik akcióregénye. A főhős ezúttal is André, a korábbi három kötetből már jól ismert magyar származású francia titkos ügynök, akit ezúttal nehéz lesz felismerni… A szövevényes nemzetközi játszmában, Amerika és Oroszország közé szorulva, a magyarok számára nagy a tét: a paksi atomerőmű éppúgy, mint az Adriai-tenger mélyéről felhozott Anjou-kincsek, de a gátlástalan milliárdosok miatt hazánk NATO-tagsága is veszélybe kerül.
Különleges akció regény tele izgalmakkal és váratlan fordulatokkal.

9. Naszády Krisztina – Nemes Ödön: Párbeszéd az öregséggel
“Meg lehet- élni az öregedést is szabadon, örömmel és szeretettel? „Istennel folytatok párbeszédet. Rajtam múlik, hogy valamit, amit Ő hoz az életembe, szabadon vagy kényszerből fogadok-e el – vallja az idős jezsuita. – Ez a hozzáállás segített rádöbbennem az idős kor új lehetőségeire, és világossá vált előttem, hogy az öregedés nem tragédia, hanem új kihívás. Nem hogy nem zárultak be az ajtók, de teljesen újak nyíltak meg előttem.”
(harmat.hu)
10. Férfiidők lányregénye
1948 nyarán Körner Aladár nőgyógyásznál egy kétségbeesett asszony jelenik meg egy hallgatag, fiatal lánnyal. Klára, aki a háború során szüleit és testvéreit is elveszítette, tizenhat éves, kórosan sovány, olyan, mintha nem akarna felnőni. A férfi, aki családjából egyedüliként élte túl a vészkorszakot, hamar felismeri a lány szótlansága és kamaszos dühe mögött azt a magányt és elképesztő szeretetvágyat, amellyel neki is nap mint nap meg kell küzdenie.
Aladár és Klára között rövid idő alatt különleges, mások számára nehezen értelmezhető barátság szövődik. Egy barátság, amely felette áll minden társadalmi normának, és segít, hogy a háború elmondhatatlan szörnyűségei után e két ember újra megtanuljon élni és szeretni. Megmaradhat egy ilyen kapcsolat eredendő tisztaságában, vagy végül maga alá gyűri a történelem? A könyvől film is készült, érdemes azt is megnézni.

10 +1 Bartos Erika: Te is voltál kicsi Dédmama? Te is voltál kicsi Dédpapa?
Unokákkal olvasva remek időtöltés. Hogyan lesz a kisbabából óvodás, majd iskolás gyerek, kamasz, felnőtt, szülő, nagyszülő és dédszülő? Hogyan követi a gyerekkort a felnőttkor, majd az időskor? Hogyan érlelik lelkünket a jó és rossz emlékek?