Hálásak vagyunk minden beérkezett pályaműért, köszönet a verset alkotóknak, a hozzátartozóknak, az intézményi dolgozóknak és mindenkinek, aki bármilyen formában is támogatta a pályázat sikerességét.

Ezúton is szeretettel gratulálunk minden pályázónak, kívánjuk, hogy írjanak még sok-sok verset önmaguk, családjuk és környezetük számára és nagy örömére!

Az online kötet  a képre kattintva érhető el, tölthető le:

2024. januárjában a gárdonyi Nemzedékek Házában szervezésre kerül  egy felolvasó délután, ahová szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

Az esemény Facebook oldala IDE KATTINTVA elérhető. Kérjük részvételi szándékát jelezze. Köszönjük.

◊ ◊ ◊

Az időskor áldásai és vidámságai versíró pályázat I. helyezett pályaműve:

Gergely István Arnold: Szép korú Őszikék szemével

Szépkorúak szívének jósága már végtelen,
Tavasszal körülöleli őket, is mint izzón illatos fodrozódó szellő
Kortalan szépség és a szerelem.
Hiszen itt vagytok mind velem!
Szerelmes éveimet látom gondolat-tükrén,
ráncok barázdálta arcunk mégis nevet,
szemünk öreges csillogása őrzi az éveket
Emlékezetünkben és valós mai valóságunkban.
Ifjú fiúk, habos- fehér szoknyás lányok vagyunk, szertelen életvidám kamasz,
Mint ma is, igen, ma is!!
Bízva a jövő holnapjaiban, mindig reményt remélve,
előttünk még napsütötte út van!
Hisz együtt vagyunk igaz? Veletek, velem,
Boruljon Ránk gólya puha szárnyán
Törtetlen Hit, Életkedv és bölcs Értelem!

Az időskor áldásai és vidámságai versíró pályázat II. helyezett pályaműve:

Fazakas Ida: Az alkony és hajnal összeér

Úgy véled, az öregség
emberre lesùjtó átok,
mégis, hosszú életre sóvárogsz;
Azt várod Istentől titokban,
részesülj számanincs születésnapokban.
Pedig tudod, hogy a fény mögött
árnyék is lapul - s bizony, az élet
poharába könny is hull.
Készülj fel hát a rettegett aggkorra,
mert minden földi teremtménynek
a Rend szerint eljön az alkonya.

Ha átléped a határt, a hatodikat,
lássa meg szemed csak a szépet és jót,
mert van még rengeteg tennivalód.
Az Ősz, mint az égalja, oly gyönyörű,
a lebukó naptól lesz aranyfényű -
S megérint a teljesség édes íze,
kezedben az unokád puha keze;
szívedben fellobban újra a véred
az ő ereiből árad beléd az élt.
Az avar patinája a levél rozsdája,
alatta szunnyad a televény melegágy
s mocorog benne a hófehér életvágy.
Amint apad erőd s egészséged,
kötődésed Istenhez egyre erősebb,
s Ő mind szorosabban ölel át téged.

Az időskor áldásai és vidámságai versíró pályázat III. helyezett pályaműve:

Zöld Gizella: Szépkor koronája

Réges-régen babaként jönni a világra,
Isteni szikrával, áldásként, felruházva,
Mi ránk bízatott, ama végső számadásra,
Ez az élet maga, az élet méltósága!

Élet-csirát, égi-szikrát ápolni bölcsként,
Pajkos kamaszként, meg álmodozó ifjúként,
Nagycsaládos szülőként egész életen át,
Ez az életünk lényege, ez a méltóság!

Bölcsőtől a sírig a cél felé küzdeni,
Ocsút selejtezni, búzát csűrbe gyűjteni!
Pillanatba szőtt csoda, nap-nap elteltével,
A szépkor évgyűrűbe olvad észrevétlen.

Az idő kereke mintha jobban forogna,
Az élet, jaj de hosszú és mégis oly kurta,
De éveink múlásán, sohasem csüggedni
Gyermeki bohóságoknak mindig engedni!

Elég, ha az ekevas jócskán beleszántott,
Szép arcunkba, lelkünkbe mélyen barázdázott.
Tövis közt látni rózsát, az áldás-kosarát,
A szép öregség kegyelmet kínál, koronát!

Úgy hiszi az ifjú, az élet sokra elég,
De felkapja fejét, az öregkor kezdetén,
Amely csendesen beköszönt észrevétlenül,
Kinek jó sors jut, kinek balsors osztályrészül.

Néha az időhintán szállva, visszaszállni,
Jó s rossz tetteinket bírálattal vizsgálni,
Aranyként rostálódni, csiszolódni szívben,
Ez az élet koronája, ez a kegyelem!

Szépkor, szív gyönyöre a sok megért pillanat,
S valóra váltani, mi eddig még elmaradt.
Örömkosarát tölti minden perc virága,
Ez a kegyelem, ez az élet koronája!

Ajándékként élni meg minden egyes napot,
Szeretni az ég alatt embert meg állatot.
Élet adta pillanatra rácsodálkozni,
Ráérni unokákkal csevegni, játszani.

Elnyerni a hosszú élet kegyes jutalmát,
Amikor majd felteszi a fejdíszkoronát.
Az áldott idős kornak nagy a gazdagsága,
Ez nem más, mint kegyelem, élet ajándéka!

Hintaszékben elmélázva kint a verandán,
A színes naplemente hűvös est-alkonyán,
Visszamosolyog velem a fáradt napsugár,
A küldetés jól megérdemelt diadalán.

És átadni magunk, hálásan csordult szívvel,
A vidám kakaskukorékós reggeleknek,
Hobbinak, utazásnak, meg vidám napoknak,
A teremtett nagyvilág bűvös csodáinak.

Elfogadni hittel a szépkor rózsacsokrát,
Megköszönni a színes, csordultig telt kosárt,
Áldáskelyhet felölelni s koszorút fonva,
Napsugaras alkonyban, homlok-istencsókkal!

Nem gondolni a télre, nem az elmúlásra,
Míg a szívben nyár van, csak meleg napsugárra.
Majd, ha a sarki vad szelek tarlóra fújnak,
Menni kell, ha hívni fog, angyaloknak útja.

Mert kik soha fel nem adják s végig kitartók,
Majd ragyognak az égen, mint fényes csillagok.
S megértve mi legfőbb lényege, tanulsága,
Ez a kegyelem, ez a szépkor koronája!

Az időskor áldásai és vidámságai című versíró pályázat különdíjas pályaműve:

Dér István: A madár és az öreg ember

Milyen szép is ez az élet,
Ha az ember madár dalra ébred!
„Repülj ide aranyos madárka!
Éneked kedves, és oly boldoggá tesz.
Megdobogtatja öreg szívemet
Szebbé teszi egyhangú létemet.
Várlak minden reggel madár-eledellel.
Gyere ide! Hozz beteg szívemnek megnyugvást,
Békét és még több türelmet!
Annyi mindent szeretnék neked elmesélni,
De látom, hogy tovább akarsz repülni.”
Szól a madár erre: „Egy cseppet se búsulj
Drága, öreg, beteg-szívű barátom!
Holnap reggel újra jövök és neked trillázom!”

Az időskor áldásai és vidámságai című versíró pályázat legéletvidámabb női pályaműve:

Fülöp Júlia: Az én tükröm

Tükröm-tükröm mondd meg nékem,
Hová lett a régi képem?
Az a szép és fiatalos,
Sima bőrű, kis kacagós?

Most már ráncos, öreg vagyok.
Úgy látom, hogy csúnya vagyok.
De az én mai tükröcském
Titkot rejteget a mélyén.

Tükröm-tükröm tárd fel nékem,
Mi a titok ott a mélyben?
Ha most ráncos is az arcom,
Már megvívtam az élet harcom.

Az eltelt évek régi képe
Nem fér már be a tükörbe,
Hisz múlnak évszakok és évek
S nem láthatók a szép értékek.

De a tükröm azt suttogja,
Hogy jót adott a sorsom útja.
Ha az arcom már nem is szép,
Lelkemben van a sok érték.

És a lelkem, érték lelkem,
Tárolja a szeretetem,
Amit én sokfelé oszthatok.
S mégis lelki gazdag vagyok.

Úgy látszik, hogy ráncos vagyok,
Szegény, beteg s öreg lettem.
S hogy lélekben növekedtem,
Ezt neked köszönöm Istenem.

Az időskor áldásai és vidámságai című versíró pályázat legéletvidámabb férfi pályaműve:

 Kiss László: Időskori örömeim.

Hetvennyolcadik évemben, próbálok most írni.
Jobb szeretek vidám lenni, nem pediglen sírni.
Nehéz dolog, azt mondhatom, az élet sem könnyű,
De ha nincsen semmi öröm, úgy élni is szörnyű!

Örülök, hogy még meg vagyok. Sok társat túléltem,
Akik fiatal koromban, gonoszkodtak vélem.
Lenéztek és megaláztak,gyötörték a lelkem,
De az élet sanszot adott, mégis csak én nyertem.

Örülök a családomnak, mert látom fejlődni,
Benne a két unokámat, testben, észben nőni!
Túléltem én több műtétet, szívvel, prosztatával,
Két sikeres szemműtétet, sokkal jobb látással.

Tizennyolcban lábműtétem, elbaltázták rendben.
Aztán húszban, Szoci. házba vonúltam csendben.
Örültem a helyzetemnek, de hát csak egy hétre,
Merthogy hasi katéterért vittek el műtétre.

Ezért tettek visszaérve, két hét karanténbe,
Nehogy a csúf vírus átka, társaim elérje!
De a karanténben is volt örömnek forrása,
Mert az agyam, és a tollam, rímeim formálta!

Ezt a csodát pedig, még a honvédségnél kezdtem,
Ahol a versírásokba, bele feledkeztem!
Azóta is csinálgatom, két könyvem már megvan,
Harmadik meg rajtra készen, lapul a listában.

Nekem ez igazi öröm, mert ez volt az álmom,
Nehogy minden emlék nélkül, „hagyjam el világom“!
Nincs vagyonom, csak verseim, amiket alkottam.
Ez az életem öröme, mit most bevallottam!