(Újra)Tervezés

Őszintén megvallva olyan típusú ember vagyok, aki szereti áttekinteni mind az ó-, mind az újévet és átgondolni, tervezgetni az előttem álló 365 napot.

2020 maga volt a bizonytalanság és a tervezhetetlenség éve, jól mutatja ezt ez a vicces írás, ami keringett a közösségi médiában: “Ha most feleslegesnek érzed magad, akkor gondolj arra, hogy mit érezhet egy 2020-as határidőnapló.” (Forrás: Internet)
Számomra például teljesen megtelt a naptár a karantén időszakában, igaz nem találkozói időpontokkal, hanem ötletekkel és kitűzött célokkal. Olyan dolgokkal tudtam foglalatoskodni és előhívni magamban, amire eddig nem jutott idő és energia.

Vajon jogos a kérdés, hogy egy nyugdíjasnak kell-e egyáltalán határidőnapló, naptár? Úgy rendelkezik a szabadidejével, ahogy akar, ráadásul a karantén, a kijárási tilalmak miatt sincs szükség rá… Szerintem igenis elengedhetetlen egy naptár, egy napló – a (szabad)idő megfelelő és hatékony strukturálására.
Főleg, ha azt vesszük alapul, hogy minden egyes nap ajándék, a halogatás pedig nem elfogadható stratégia.

Mi kerüljön a határidőnaplóba? Kizárólag neves dátumok, születésnapok, évfordulók és orvosi időpontok?

Például kitűzendő célok – kicsik és nagyok egyaránt.

Mi alapján tűzzünk ki célokat a mindennapokra?

Először is válaszoljunk a következő kérdésekre, hogy személyre szabott legyenek ezek a célok:

Mit tehetek naponként az egészségem érdekében?
Mi az a tevékenység, ami örömmel tölt el?
Mi az a tevékenység, amit régóta szerettem volna kipróbálni?
Mi az a tevékenység, amit szeretnék rendszeresíteni ebben az évben?
Melyek azok a helyek, amit szeretnék meglátogatni Magyarországon?
Kik azok az emberek, akikkel szeretném szorosabbra fűzni a kapcsolatot?
Kik azok az emberek, akik egy időre kikerültek a szorosabb kapcsolati hálóból, de most ismét van közös kapcsolódás?

Az új év ne pusztán újabb 365 napot  jelentsen, hanem 365 új lehetőséget.

Határozzunk meg konkrétumokat, egészen apróságnak tűnőt is és bátran írjunk listát az elvégzendő feladatokról és a célokról, amiket el szeretnénk érni:

1. Éves célkitűzések

Ötletek a tervezéshez:

  • Ebben az évben minimum 12 könyvet szeretnék elolvasni
  • Szeretnék több időt tölteni a gyerekeimmel/unokáimmal
  • Szeretnék egészségesebben étkezni
  • A mozgást rendszeresíteni kívánom
  • Az érdeklődési körömnek megfelelő aktív közösséghez szeretnék csatlakozni (online és offline)
  • Szeretném látni az egri várat
  • Minden (déd)unokámnak készítek egy gobelin képet
  • Odafigyelek a testi-lelki egészségemre
  • Bejelentkezem szűrővizsgálatokra

2. Heti tervek

Átlátni a napokat és a hetet

A tervezést úgy szoktam kezdeni, hogy először áttekintem a hónapot. Hány hétvége szerepel benne, vannak-e születésnapok, névnapok, orvosi időpontok, rendkívüli események, amik fixek. Aztán a tervekkel feltöltöm a többi napot. Ez segít a memorizálásban is jó emlékeztető is.

Nagyon szeretem a 7calendar letölthető havi tervezőnaptárjait, igaz a névnapok nem szerepelnek benne, de ezt könnyű orvosolni, mert könnyen be lehet írni.

Lehetséges heti tervek:

  • Ma 10 oldalt fogok elolvasni a kiválasztott könyvből könyvből
  • Minden szerdán kipróbálok egy új receptet
  • Hetente 3 nap elmegyek sétálni 20 percre
  • Minden pénteken eltervezem a jövőheti menüt és szombaton bevásárolok hozzá a (termelői) piacon

Amiket pedig sikerült teljesíteni, gyorsan pipáljuk ki! 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .