„Leginkább az olyan új feladatok serkentik az agyat, amelyek megoldása nem az ismert szabályokon és sémákon alapul.” (Dr. Marianne Koch)
A Szókereső és a Keresztrejtvény foglalkoztató füzetek után egy változatosabb kiadvánnyal jelentkezünk, amely a fent említett idézetet igyekszik a gyakorlatba ültetni. Igyekeztünk úgy összeállítani az anyagot, hogy egyéni és közösségi használatra is alkalmazható legyen.
A szavakkal való játékok mellett megjelennek a számos feladatok is, illetve a végére belecsempésztünk egy lélekerősítő részt, és egy idézetes színezőt is, ezzel egy komplexebb füzetet létrehozva, amely segítséget nyújt a mentális egészség megtartásában is.
A Szókereső, kicsit másként feladatot tapasztalatunk szerint élménydúsabb közösségi szinten játszani, mivel itt nem feltétlenül a tárgyi tudás számít, sokkal inkább az emlékek, amit ki-ki előhív magában és a közös meg-, és átbeszélésen keresztül jelenik meg a múlt és a nosztalgia.
A rendszeres agytorna számtalan pozitív hatással bír. Többek között javítja a kedélyállapotot, mérsékli a stresszt, segít a problémamegoldó képesség megtartásában, csökkenti a demencia kialakulásának esélyét, javítja a memóriát és a vizuális érzékelést, továbbá hasznos és egyben szórakoztató elfoglaltságot nyújt.
Idén indult útjára az Életvidám aktivitás – agytorna időseknek című közösségi alkalom, amelynek kis szelete és tapasztalata ez a füzet. Reméljük, hogy aki kezében tartja ezt a kiadványt ugyanolyan örömmel és jókedvvel fogja végezni a feladatokat, ahogyan a csoportunk is teszi hétről-hétre.
További adatok:
Méret: A/4
Oldalszámok: 40
A kiadvány eladási ára 1990 Ft, mely tartalmazza az ÁFÁ-t.
Szállítási módok:
I. Postai levélküldemény
Postai levélküldemény kisebb méretű és súlyú termékek esetén ajánlott. A levél vastagsága max. 2.5 cm lehet,ettől vastagabb POSTÁN MARADÓ levélként adható fel, ami személyesen vehető át a postahivatalban 3-4 munkanap után.
Termékek össztömege | Szállítási költség | |
0 kg | 0,49 kg | 1045 Ft |
0,5 kg | 1,99 kg | 1 800 Ft |
2 kg | 2,99 kg | 2 590 Ft |
3 kg | 9,99 kg | 3 590 Ft |
10 kg | 29,99 kg | 4 590 Ft |
30 kg | ingyenes |
II. MPL csomagautomata
Szállítási költség : 1435 Ft
(Ebben az esetben kérjük adja meg az automata nevét, címét, illetve saját telefonszámát.)
III. PostaPont Partner
Szállítási díja: 2210 Ft
(A legtöbb MOL PostaPont napi 24, a Coop és Media Markt PostaPontok többsége 12 órában nyitva tart, így a munka előtt és után is elhozhatja a csomagját. Itt megnézheti, hogy Önnek melyik esik útba.)
Nagyobb csomag esetén egyeztetjük a kedvezményes kiszállítási díjat.
Fizetési mód:
Banki átutalással, előre
Banki átutaláshoz szükséges adatok:
Név: Dr. Hornyák István
Bank megnevezése: Erste Bank Zrt.
Bankszámlaszám: 11991119-80194873-00000000
Megjegyzés: megrendelő neve
A megrendelés után visszaigazoló e-mailt küldünk, melyben pontosításra kerül a szállítási költség és a végösszeg.
A megrendelői űrlap megjegyzés részében, kérjük jelezzék a kért szállítási módot.
Köszönjük!
Megrendelés:
Könyvesboltok, ahol személyesen is megvásárolható:
-
4220 Hajdúböszörmény, Petőfi Sándor utca 42.Tel.: +36 (70) 610-2936, +36 (30) 569-5737
- Keresztyén könyvesbolt Székesfehérvár
8000 Székesfehérvár, Széchenyi utca 24.