Magyar népdal és népköltészet

November harmadik hete a magyar népdal és népköltészet hete, így ebből az alkalomból igyekeztem ismét egy csokorra való ötletet összegyűjteni.

Magyar népdalok


“A magyar népdal a magyar népzene legősibb formája. Népi és emberi érzelmeket, gondolatokat testesít meg, fejez ki. Szerzőiket nem ismerjük, a legtöbbjük nemzedékről nemzedékre szállva, szájhagyomány útján keresztül maradt ránk.” (Wikipédia)
Aki szeretne elmélyülni ebben a témában, szeretettel ajánlom a Folkrádió honlapját.
Gondolom mindenkinek van egy kedvence, érdemes most rákeresni, énekelni és nosztalgiázni egy kicsit. 🙂

~ Madárka, madárka

~ Szánt a babám

~ De szeretnék hajnalcsillag lenni

~ Által mennék én a Tiszán

~ A csitári hegyek alatt

Magyar népköltészet

A népköltészet műfajához tartozik a népmese a monda és a ballada.

Magyar monda

A vérszerződés

A hírvivő lovas tajtékos paripáját megállította a tanácsdombon, s mintha a négy égtájnak jelentené, elkiáltotta magát:
– Végigjártam mind a hét országot; Nyéket, Megyert, Kürtgyarmatot, Tarjánt, Jenőt, Kért és Keszit, hogy uraikat, a hét fejedelmi személyt itt a tanács dombján tanácskozásra összehívjam. A hét fejedelmi személy még ma összegyűlik itt, hogy sorsunkról határozzon. Szóljanak a dobok, szóljanak a csimpolyák.
Dübögni kezdtek a sámándobok, dübögésüket, mint fát a vadszőlő indája, tekervényes csimpolyaszó ölelte körül. A domb mellé, széles karéjt formálva körüle, gyülekezni kezdett a nép, s nemsokára táncoló, széles szügyű lován feltűnt az első fejedelmi személy. A zene egy pillanatra elhallgatott, és a felzengő csendben a sámánok köszöntötték az érkezőt:
– Légy üdvöz Tétény.
Tétény leszállt lováról, és kíséretét hátrahagyva egymagában felment a tanácsdombra.
Pár perc múlva követte őt Huba, aztán Tas, Ond, Kende, Előd s legvégül pedig egy sudár termetű, barna arcú, fekete szemű férfi, Álmos.
– Légy üdvöz Álmos – zúgta el neki is a sámánok kara, s most már nem zendült föl a zeneszó, megkezdődött a tanácskozás.
– Mi, a hétmagyarok – mondta Tétény – azért gyűltünk itt össze, mert Szittyaország annyira megtelt népeinkkel, hogy sem táplálni, sem befogadni nem tud bennünket.
– Új földet kell hát elfoglalnunk – mondta Ond –, ahol békességben és bőségben élhetünk valamennyien.
– Pannónia földjére menjünk – mondta Álmos –, hiszen az minket illet, mert ősünk, Attila király birodalma volt.
– Úgy van – helyeselt Kende –, és tejjel-mézzel folyó földnek mondják, vizekben bővelkedőnek. Eltart bennünket is, jószágainkat is.
– Attila városa, Buda, újra a miénk lesz – mondta Tas.
Ekkor Huba szólalt meg:
– De a nagy célt csak akkor érhetjük el, ha közös akarattal vezért és parancsolót választunk magunk közül, akinek feltétlen engedelemmel tartozunk valamennyien, nehogy széthúzás, pártoskodás gyengítsen bennünket.
– Úgy van – kiáltották valamennyien. – Válasszunk!
Ekkor a sámánok közül kivált egy, és közelebb lépett a hét vezérhez. Dobját pörgetve énekbe kezdett.
– Önedbelia lányáról énekelek, Ügyek feleségéről, Emeséről…
A történetet persze valamennyien ismerték, s a sámán éneke felidézte a turult, ahogy ott lebeg a gyermekét váró Emese sátra fölött, majd leereszkedik, az asszony vállára ül és így szól:
– Dicső királyok származnak méhedből.
Emese ekkor hátracsukló fejjel, hunyt szemmel úgy látta, hogy sátrából hatalmas folyam hömpölyög elő, díszes aranyozott gályákat hord a hátán, s a gályákon egy-egy ragyogó arcú férfiú áll, koronával a fején.

A turul így folytatta:
– De király utódaid nem itt, hanem egy távoli földön fognak uralkodni.
A sámán folytatta:
– És a gyermek, akit szült, mert álom jósolta jöttét, az Álmos nevet kapta. Válasszatok, vezérek, ki legyen a magyarok fejedelme!
S a vezérek egy emberként kiáltották:
– Álmos!
Tétény lépett elő.
– Közös akarattal téged vezérnek és parancsolónak megválasztottunk, követünk téged jóban-rosszban. S hogy választásunk és szövetségünk a hegyeknél szilárdabb legyen, pecsételjük meg vérszerződéssel.
Egy szolga aranyedényt vitt a hét vezérhez, és azok elővonva késüket, sebet ejtettek a karjukon, és egy-egy csepp vért az edényben lévő borba csöppentettek. Az edényt magasba emelték és esküdtek:
– Ameddig életünk tart, sőt utódaink élete fogytáig mindig Álmos vezér ivadéka lesz a vezérünk.
– Esküszünk! – zúgták rá.
– Ami jószágot közösen szerzünk, mindenkinek része legyen abban.
– Esküszünk!
– Azok a fejedelmi személyek, akik szabad akaratukból Álmost vezérnek választották, soha a vezér tanácsából ki ne maradjanak.
– Esküszünk!
– Ha valaki az utódok közül a vezér személyéhez hűtlen lenne, annak úgy hulljon a vére, ahogy a mienk hullott, amikor Álmossal vérszerződést kötöttünk.
– Esküszünk!
– Hogyha valaki az utódok közül a vérszerződést megszegné, azt örök átok sújtsa!
– Esküszünk! – kiáltották a vezérek, és az aranyedény körbejárt, mindannyian ittak belőle, s az ősi magyar törvények szerint mindannyian vérrokonoknak számítottak.
Újra fölcsendült a zene, a magyarok fejedelme felemelt kézzel üdvözölte a dombot körülvevő ujjongó sokaságot. (Forrás és még több monda: Lázár Ervin – Magyar mondák)

Magyar népmesék

“Ki ne emlékezne az autentikus virágmotívumokat daloló kismadárra, a Kaláka dallamokra és furulyaszóra a főcímben? A népművészet, a népzene és a népmese hármasát mesterien elegyítő epizódok különleges képi világának, a dialógusokba csempészett finom, olykor csípős népi humorának, a mesélők (különösen Szabó Gyula) természetes előadásmódjának, valamint a Kaláka együttes zenéjének köszönhetően sajátos élményben részesülhet a néző.”

~ A só

~ A kőleves

~Szegény ember és a lova

Melyik mesével folytatná a sort? 😉

A leghíresebb magyar népballada a Kőmives Kelemen.

Szörényi Levente és Koncz Zsuzsa előadásában:

https://www.youtube.com/watch?v=VyPeK6oeL4E

Kőmives Kelemen

(A falba épített asszony)

Tizenkét kőmives összetanakodék,
Magos Déva várát hogy fölépittenék.
Hogy fölépittenék fél véka ezüstér,
Fél véka ezüstér, fél véka aranyér.
Magos Déva várhoz hozzá is kezdettek.
Amit raktak délig, leomlott estére,
Amit estig raktak, leomlott reggelre.
Megint tanakodék tizenkét kőmives,
Falat megállítni hogy lesz lehetséges.
Egymás között szoros egyességet tettek:
– Melyik felesége hamarább jő ide,
Azt gyengén fogjuk meg, dobjuk be a tűzbe,
Annak gyenge hamvát keverjük a mészbe.
Csak így állítjuk meg magos Déva várát,
És így nyerhessük el annak drága árát…
– Kocsisom, kocsisom, nagyobbik kocsisom!
Én uramhoz menni lenne akaratom.
Fogd bé a lovakat, induljunk el útra,
Induljunk el útra, magos Déva várra…
Erős idő vala, záporeső hulla.
– Asszonyom, csillagom, forduljunk meg vissza!
Nem jó álmot láttam az éjjel álmomba;
Asszonyom, csillagom, forduljunk meg vissza!
– A hintó nem tiéd, a lovak nem tiéd,
Hajtsad a lovakot, hadd haladjunk elébb!
– Nem jó álmot láttam az éjjel álmomba:
Kőmives Kelemen udvarába jártam;
Hát az ő udvara gyásszal van behuzva,
Az ő udvarába egy mély kút fakada,
Az ő kicsiny fia oda beléhala.
Asszonyom, csillagom, forduljunk meg vissza!
– A hintó nem tiéd, a lovak nem tiéd,
Hajtsad a lovakot, hadd haladjunk elébb!…
Mennek, mendegélnek Déva vára felé.
Kőmives Kelemen őköt észrevevé.
Szörnyen megijedett, imádkozik vala:
– Istenem, istenem, vidd el valahova!
Mind a négy pejlovam törje ki a lábát,
Vessen a hintómnak négy kereke szakát,
Üssön le az útra tüzes istennyila,
Horkolva térjenek a lovaim vissza!…
Mennek, mendegélnek Déva vára felé.
Sem hintót, sem lovat semmi baj nem lelé.
– Jó napot, jó napot tizenkét kőmives,
Tizenkettő közül Kelemen kőmives!
– Jó napot, jó napot asszony feleségöm!
Hát ide mért jöttél a veszedelmedre?
Most szépen megfogunk, bédobunk a tűzbe,
Neked gyenge hamvad keverjük a mészbe.
Csak így állítjuk meg magas Déva várát,
És így nyerhessük el annak drága árát.
Hogy bucsut vehessek asszonybarátimtól
Asszonybarátimtól, szép kicsiny fiamtól!…
Kőmives Kelemenné mikor hazamene,
Őt szépen megfogták, bédobták a tűzbe…
Kőmives Kelemen mikor hazamene,
Az ő kicsiny fia elejébe jöve:
– Apám, édesapám, mondja meg igazán,
Hogy hol van s merre ment az én édesanyám!
– Ne sírj, fiam, ne sírj, hazajő estére.
Ha estére nem jő, hazajő reggelre…
– Istenem, istenem, reggel is eljöve,
Az én édesanyám még haza nem jöve!
– Menj el, fiam, menj el magas Déva várra,
Ott van a te anyád, kőfalba van rakva…
Elindula sírva az ő kicsiny fia,
Elindula sírva magos Déva várra.
Háromszor kiáltja magos Déva várra:
– Anyám, édesanyám, szólj bár egyet hozzám!
– Nem szólhatok, fiam, mert a kőfal szorít;
Magos kövek között vagyok berakva itt. –
Szíve meghasada, a föld is alatta,
Az ő kicsiny fia oda beléhala.

Szentegyházasfalu (Udvarhely)

Csanádi Imre-Vargyas Lajos: Röpülj páva, röpülj. (Magyar népballadák és balladás dalok.) Bp. 1954., 67-69.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .