November harmadik hete a magyar népdal és népköltészet hete, így ebből az alkalomból igyekeztem ismét egy csokorra való ötletet összegyűjteni.
Magyar népdalok
„A magyar népdal a magyar népzene legősibb formája. Népi és emberi érzelmeket, gondolatokat testesít meg, fejez ki. Szerzőiket nem ismerjük, a legtöbbjük nemzedékről nemzedékre szállva, szájhagyomány útján keresztül maradt ránk.” (Wikipédia)
Aki szeretne elmélyülni ebben a témában, szeretettel ajánlom a Folkrádió honlapját.
Gondolom mindenkinek van egy kedvence, érdemes most rákeresni, énekelni és nosztalgiázni egy kicsit. 🙂
Ha szeretnénk feleleveníteni a népdalokat játékos és nosztalgikus formában, akkor a Népdal Bingót ajánlom!
Magyar népköltészet
A népköltészet műfajához tartozik a népmese a monda és a ballada.
Magyar monda
A vérszerződés
A hírvivő lovas tajtékos paripáját megállította a tanácsdombon, s mintha a négy égtájnak jelentené, elkiáltotta magát:
– Végigjártam mind a hét országot; Nyéket, Megyert, Kürtgyarmatot, Tarjánt, Jenőt, Kért és Keszit, hogy uraikat, a hét fejedelmi személyt itt a tanács dombján tanácskozásra összehívjam. A hét fejedelmi személy még ma összegyűlik itt, hogy sorsunkról határozzon. Szóljanak a dobok, szóljanak a csimpolyák.
Dübögni kezdtek a sámándobok, dübögésüket, mint fát a vadszőlő indája, tekervényes csimpolyaszó ölelte körül. A domb mellé, széles karéjt formálva körüle, gyülekezni kezdett a nép, s nemsokára táncoló, széles szügyű lován feltűnt az első fejedelmi személy. A zene egy pillanatra elhallgatott, és a felzengő csendben a sámánok köszöntötték az érkezőt:
– Légy üdvöz Tétény.
Tétény leszállt lováról, és kíséretét hátrahagyva egymagában felment a tanácsdombra.
Pár perc múlva követte őt Huba, aztán Tas, Ond, Kende, Előd s legvégül pedig egy sudár termetű, barna arcú, fekete szemű férfi, Álmos.
– Légy üdvöz Álmos – zúgta el neki is a sámánok kara, s most már nem zendült föl a zeneszó, megkezdődött a tanácskozás.
– Mi, a hétmagyarok – mondta Tétény – azért gyűltünk itt össze, mert Szittyaország annyira megtelt népeinkkel, hogy sem táplálni, sem befogadni nem tud bennünket.
– Új földet kell hát elfoglalnunk – mondta Ond –, ahol békességben és bőségben élhetünk valamennyien.
– Pannónia földjére menjünk – mondta Álmos –, hiszen az minket illet, mert ősünk, Attila király birodalma volt.
– Úgy van – helyeselt Kende –, és tejjel-mézzel folyó földnek mondják, vizekben bővelkedőnek. Eltart bennünket is, jószágainkat is.
– Attila városa, Buda, újra a miénk lesz – mondta Tas.
Ekkor Huba szólalt meg:
– De a nagy célt csak akkor érhetjük el, ha közös akarattal vezért és parancsolót választunk magunk közül, akinek feltétlen engedelemmel tartozunk valamennyien, nehogy széthúzás, pártoskodás gyengítsen bennünket.
– Úgy van – kiáltották valamennyien. – Válasszunk!
Ekkor a sámánok közül kivált egy, és közelebb lépett a hét vezérhez. Dobját pörgetve énekbe kezdett.
– Önedbelia lányáról énekelek, Ügyek feleségéről, Emeséről…
A történetet persze valamennyien ismerték, s a sámán éneke felidézte a turult, ahogy ott lebeg a gyermekét váró Emese sátra fölött, majd leereszkedik, az asszony vállára ül és így szól:
– Dicső királyok származnak méhedből.
Emese ekkor hátracsukló fejjel, hunyt szemmel úgy látta, hogy sátrából hatalmas folyam hömpölyög elő, díszes aranyozott gályákat hord a hátán, s a gályákon egy-egy ragyogó arcú férfiú áll, koronával a fején.
A turul így folytatta:
– De király utódaid nem itt, hanem egy távoli földön fognak uralkodni.
A sámán folytatta:
– És a gyermek, akit szült, mert álom jósolta jöttét, az Álmos nevet kapta. Válasszatok, vezérek, ki legyen a magyarok fejedelme!
S a vezérek egy emberként kiáltották:
– Álmos!
Tétény lépett elő.
– Közös akarattal téged vezérnek és parancsolónak megválasztottunk, követünk téged jóban-rosszban. S hogy választásunk és szövetségünk a hegyeknél szilárdabb legyen, pecsételjük meg vérszerződéssel.
Egy szolga aranyedényt vitt a hét vezérhez, és azok elővonva késüket, sebet ejtettek a karjukon, és egy-egy csepp vért az edényben lévő borba csöppentettek. Az edényt magasba emelték és esküdtek:
– Ameddig életünk tart, sőt utódaink élete fogytáig mindig Álmos vezér ivadéka lesz a vezérünk.
– Esküszünk! – zúgták rá.
– Ami jószágot közösen szerzünk, mindenkinek része legyen abban.
– Esküszünk!
– Azok a fejedelmi személyek, akik szabad akaratukból Álmost vezérnek választották, soha a vezér tanácsából ki ne maradjanak.
– Esküszünk!
– Ha valaki az utódok közül a vezér személyéhez hűtlen lenne, annak úgy hulljon a vére, ahogy a mienk hullott, amikor Álmossal vérszerződést kötöttünk.
– Esküszünk!
– Hogyha valaki az utódok közül a vérszerződést megszegné, azt örök átok sújtsa!
– Esküszünk! – kiáltották a vezérek, és az aranyedény körbejárt, mindannyian ittak belőle, s az ősi magyar törvények szerint mindannyian vérrokonoknak számítottak.
Újra fölcsendült a zene, a magyarok fejedelme felemelt kézzel üdvözölte a dombot körülvevő ujjongó sokaságot. (Forrás és még több monda: Lázár Ervin – Magyar mondák)
Magyar népmesék
„Ki ne emlékezne az autentikus virágmotívumokat daloló kismadárra, a Kaláka dallamokra és furulyaszóra a főcímben? A népművészet, a népzene és a népmese hármasát mesterien elegyítő epizódok különleges képi világának, a dialógusokba csempészett finom, olykor csípős népi humorának, a mesélők (különösen Szabó Gyula) természetes előadásmódjának, valamint a Kaláka együttes zenéjének köszönhetően sajátos élményben részesülhet a néző.”
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy honlapunk a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket alkalmaz. Tájékoztatásunkat a honlap használatával tudomásul veszi.ElfogadomBővebben...
