Ahogy múlnak az évek, úgy változik az is, ahogyan önmagunkról gondolkodunk — és ahogyan mások neveznek bennünket.
De vajon milyen szó illik igazán azokra, akik hosszabb utat jártak már be az életben?
Mi az a kifejezés, amely egyszerre fejez ki tiszteletet, méltóságot és életigenlést?
Ezen gondolkodtam el a „Minek nevezzelek?” kérdés kapcsán.
Amikor az időskorról beszélünk, gyakran már a szavaink is árulkodnak arról, hogyan gondolkodunk róla.
Öregség, időskor, szépkorúság, szenior lét — ki-ki másként nevezi, és ki-ki mást érez mögötte.
Az „öregkor” kifejezés számomra nem tartozik a preferált szavak közé: rideg, sokszor lemondással teli képet idéz.
Pedig az időskor ma sokkal színesebb, tevékenyebb, teljesebb is lehet annál, mint amit ez a szó sejtet.
Az „öregek” kifejezés — bármennyire is meghonosodott — ritkán hangzik szeretetteljesen. Talán csak akkor, amikor a „régi öregekről” beszélünk — ilyenkor még érezhető benne a tisztelet, a tapasztalat elismerése.
A „szenior” szó az angolból érkezett, de nem mindenki tud vele azonosulni.
Vannak, akik idegennek érzik, mások számára modern, pozitív árnyalatú, aktivitással teli. Ez talán annak is köszönhető, hogy a szenior torna, szenior örömtánc, szenior akadémia kapcsán találkozunk vele leggyakrabban.
A „szépkorú” kifejezés elsőre kedvesnek tűnhet, de vajon nemcsak szépítgetés-e? Vajon nem a félelem bújik-e meg mögötte az öregedéstől?
A Wikipédia így ír róla: „A szépkorú Magyarországon — jogszabály szerint — olyan idős személy, aki a 90. életévét már betöltötte. Ezt az eufemisztikus (szépítő) kifejezést a köznyelvben néha ennél kevésbé idős, akár 60–70 éves korúakra is értik.”
Van még egy kifejezés, a „harmadik korban élők”, ami szerintem kifejező, és érdemes lenne elterjeszteni. Itt az életszakaszok határozzák meg az elnevezést: gyerekkor – felnőttkor – harmadik kor.
Hátránya, hogy kicsit hosszú és magyarázatra szorul. (A „negyedik kor”is megjelenik, ez pedig a gondozásra szorultságot jelöli.)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az alábbi szakaszokra bontotta a felnőttkor utáni időszakot:
50-59 év: áthajlás kora
60-74 év: idősödés kora
75-89 év: időskor
90-99 év: aggkor
100 év felett: matuzsálemi kor
A harmadik kor elnevezése (a gyerekkor és a felnőttkor után) Peter Laslett által terjedt el Nagy-Britanniában, bár a kifejezést először Franciaországban használták. (KARPF, 2016) A harmadik kor talán kevésbé negatív az öregkor elnevezéshez képest. Számomra igen megnyerő ez a megnevezés, mivel tapasztalatom szerint és a szakdolgozatom interjúiban is megjelent, hogy a 60 év körüliek nem preferálják az időskor titulusát. Hajós Katalin kutatása alapján megtudhattuk,hogy manapság az idősek 10 évvel fiatalabbnak érzik magukat az aktuális korukhoz képest, tehát a 60-as éveikben járók például érett korúaknak tartják magukat, míg az 50-es korosztály öndefiníciójuk szerint középkorúak és egyáltalán nem érzik, hogy ők az ‚idősebb’ korosztályhoz tartoznának a 70-es korosztály sem tekinti magát igazán idősnek.
A harmadik kor tehát az önállóság és elesettség közti, a nyugdíjazással kezdődő életszakaszt jelöli. Az egészségi állapottól függ, hogy ez az életciklus milyen hosszú ideig tart az egyén életében. (SZÉMAN, 2013)
Egyesek derűsen úgy fogalmaznak: „hosszabb ideje vagyok fiatal.” Ez a megközelítés a könnyedséget, a lelkület fiatalon tartását emeli ki — ami mindenképpen egy életvidámabb nézőpont.
Nemes Ödön Párbeszéd az öregséggel című könyvében így reagál:
„Szomorú, amikor egy idős ember elhiteti magával, hogy ő nem öreg. Sajnálom az ilyen embereket, mert nem élnek a valóságban. Mi az, hogy fiatalság? Teljesítmény? Időskorban ez nem lehet központi téma. Több korláttal szembesülök, és nem tudok annyit teljesíteni, de a tetteim értékét nem a teljesítményem határozza meg, hanem hogy milyen lélekkel cselekszem.”
Emlékszem, egy konferencián az aktív idősödésről két, 80 év feletti előadó is azt mondta magáról, hogy „hosszabb ideje fiatal”, és nem nevezte magát idősnek. Értettem a lényegét, de nekem kicsit hiányzott belőle az (ön)elfogadás.
Eszembe jut az is, amikor egy blogbejegyzésben magyar vállalkozókat gyűjtöttem össze „ajándékötletek időseknek” címmel.
Az egyik kapcsolattartó megkérdezte: nem akarom-e átírni az „idősek” szót valami másra. Megértettem, hogy mire gondol, de nem változtattam meg. Nem akartam tabusítani, mert valahogy így érzem: ha nem merünk valamit nevén nevezni, azzal csak tovább növeljük a körülötte lévő feszültséget!?
Néha én is bizonytalan vagyok — hiszen tudom, hogy sokan nem szeretnek magukra idősként gondolni —, de szerintem meg kellene találnunk az utat, hogy természetesen kezeljük ezt az életszakaszt.
Végső soron nem a szavakon múlik minden — de mégis számítanak.
Ahogyan nevezünk valamit, az meghatározza, hogyan érzünk iránta.
És te? Te hogyan neveznéd azt az életszakaszt, amelyben most vagy?
Írd meg bátran kommentben, kíváncsi vagyok a gondolataidra!
– „És Ön milyen kategóriába sorolja magát?”
A válaszadó így felel:
– „Életvidám és tapasztalt. De hívhat nyugodtan Bélának is.
Források:
Naszádi Kriszta – Nemes Ödön: Párbeszéd az öregséggel (Harmat – Jezsuita Kiadó)
Széman ZSuzsanna (2013): Az időskorúakkal kapcsolatos attitűdök, előítéletek, nemzetközi és hazai vizsgálatok alapján. In: KÁLLAI J., KASZÁS B., TIRINGER I. (szerk.): Az időskorúak egészségpszichológiája Medicina Könyvkiadó Zrt.85-103.
KARPF A. (2014): Hogyan szeressük az életkorunkat? HVG Kiadó Zrt., Budapest
Hajós Katalin előadása a Nyíregyházi Gerontológiai Napok XI. Nemzetközi Konferencián