Felgyorsult világunkban az állandó változásra kell felkészülnünk. A XXI. század sok újdonságot hoz(ott) számunkra, többek között a generációk között élesedő szakadékot is, de van, ami nem változik. A kapcsolatok értéke és fontossága.
A közös élmények és a közös pillanatok erősítenek – nagymamamát, édesanyát, gyerekeket, a társadalmat és annak a legkisebb egységét, a családot is!
„Az unokák Isten ajándékai, jutalmul, hogy anya voltál.”
Nagymamákat és unokákat kértük, hogy valljanak erről a különleges családi kötelékről.
Különböző életutakat, élethelyzeteket ismerhetünk meg, amiben a kedves pillanatok, a közelség és a távolság, a betegség, a munka miatti leterheltség, a gondoskodás és a kifogyhatatlan szeretet megélését ismerhetjük meg.
Az idő a legértékesebb ajándék, tehát használjuk ki a családdal töltött minden percet; ez a kiegyensúlyozott időskor kezdete és veleje, és a boldog, biztonságot adó gyermekkor alapja. Bizony nagy áldás, ha valaki megélheti a nagymamaságot és a nagymamai törődést. 
Nagymamának lenni számomra azt jelenti, hogy életem egy új szakaszba lépett. Három picike unokám van, és egy pocaklakónk, akit december közepére várunk. Én boldogság golyóknak hívom őket, mert ha a közelembe „gurulnak” minden gondom, bajom elfelejtem. Kúszok, mászok a földön, énekelek, mókázok. A fizetséget mindezért mosolyban, apró kezek általi simogatásában, és a három évestől, „szeretlek mama” kijelentésben kapom. Nem tagadom, a nap végére nagyon elfáradok, de másnap képes vagyok mindent elölről kezdeni. Hálával tartozom a családomnak, hogy megajándékoztak azzal a lehetőséggel, hogy többszörös nagymamaként megélhetem ezeket az örömteli pillanatokat, és kívánom minden szülőnek, hogy egyszer része legyen benne!
Az igazi nagymamaság még számomra most kezdődik, mert igaz, hogy már 11 hónapos a mi kis drágánk, minden nap láttuk telefonon, de most költöztek haza külföldről.
Közös élmények, történetek majd csak ezután lesznek remélhetőleg nagyon sok.
Egy csoda egyébként megélni azt, hogy láthatom az unokám értelmét kinyílni, napról-napra mindig újabb dolgokat fedez fel és tanul! Kell egy kis idő, hogy megbarátkozzon az új helyzettel, hogy mamát és papát nem csak telefonon látja, hanem a fizikai valóságban is odabújhat hozzánk.
Mit jelent nekem a nagymamaság? Felhőtlen felszabadult szeretet, nincs más dolgom, mint szeretni és a kedvükben járni. Van aki azt mondja nincs felelősség, az a szülőké. Szerintem van, tőlünk más mintát tanulnak, mint a szülőktől, és ez meg is fog bennük maradni. Bennem is megvan, amit a nagyszüleimtől kaptam, a gyerekeimben is, és bízom benne, hogy az unokáimmal sem lesz ez másként. Egy kis rövid törtenet: Nyáron elmentünk az erdőbe sétálni, megnéztük a csonkatornyot, szaladgáltak, jól érezték magukat, és az öt éves unokám azt mondta: „Mama ez most olyan mintha kirándulnánk.”, vagy mikor a nálunk töltött délután után mennek haza és azt mondják, „Mama, vihetek anyának rózsát a kertből?”. Én csak annyit tettem tavasszal, hogy vágtam le virágot, és mondtam vigyetek anyának, és megmaradt bennük.
Mit juttat eszembe? Mindent. A világmindenséget, mert mindent a világból rajta keresztül ismertem, és kaptam meg. Azt is tőle kaptam, amire anno még azt hittem, hatása sincs. Ugyanis azt, hogy ember lettem, és igyekeztem jó anya lenni, tőle kaptam meg. Tőle kaptam a gondoskodás adományát. Azt az adományt, amit másoknak adhatok.
Kitől kaptam? Az Édesanyámtól! Aki akkor is édes volt, mikor tiltott, és akkor is felnéztem rá, mikor engedett. Milyen érdekes, hogy csak egy Édesanya tud ezzel az egyensúllyal jól játszani! Mindig tudja, mikor, miből, éppen mennyi kell.
64 éves vagyok, ő ma 91. Most ő szorul gondoskodásra, de még mindig attól félt, hogy teher ne háruljon rám emiatt. Ezért igyekszik. Mindenben. Mintha az egész életét úgy élné, hogy könnyednek tűnjön nekem. Tehát nem ő az első. Ma talán nehéz ezt megérteni, bár már mint anya, én is ezt örökítem át.
Nem tudom, hogy én milyen anya vagyok!? Egyet tudok, hogy jól és jót szeretnék. Adni. Adni, amit kaptam, meg még attól többet! Feltétel nélkül! Tudok? Nem tudom. Szeretnék!
A család mellett van nekem egy másik adományterületem, egy idősek otthonát vezetek. Ahol sok-sok Édesanya, sok- sok Nagymama van. Nem az enyémek. Kaptam őket. Van aki azért került oda, mert talán nem sikerült eleget adnia korábban. Van aki azért, mert sokat adott, és ezért a legjobbat, legtöbbet akarták neki adni azzal, hogy hozzánk adták.
Aztán eljött a 2020. Emberi generációk óta, de a mi életünkben biztos, hogy ismeretlenként a világjárvány. Kerüljük egymást, nem ülünk sokáig az ágy szélén, nem érintjük, nem foghatjuk meg a remegő kezeket, nem simogatunk hosszan, torzítja a hangunkat a viselt maszk, és még a hang nélküli mosolyunkat is eltakarja.
Aztán mégis! Van valami, ami összeköt bennünket a ránk bízott Édesanyákkal, Nagymamákkal.
Ez a valami, aminek pótolni kell mindent! Mi ez? Hát a szeretet! – ami maszkon, védőkesztyűn keresztül áthat.
Ezzel a lélekkel igyekszünk minden nap anyák napját teremteni, a sírig, és azon túl, és ezzel a lélekkel élhetjük meg minden nap a gyermekit. Köszönjük.
Igazán nem tudom megmagyarázni, mi a nagymamaság. Én sajnos nem tudtam úgy élvezni, ahogy szerettem volna. Nem volt rá lehetőségem, nem volt időm. Dolgoznom kellett, így nagyon keveset tudtam az unokákkal lenni. Elváltam, így nekem kellett gondoskodnom a két fiamról, később magamról. A munkabeosztásom, egész napi munka volt, sokszor reggel 8-tól este 9-ig. Aztán már este nem tudtam menni, mert ők már pihentek. Van három édes unokám,akiket nagyon szeretek,és úgy érzem ők is szeretnek. Mostmár „felnőttek”, legalább is ahhoz, hogy játsszak és kiélvezzem velük a jelent. Most sem sokat tudok velük lenni, mert elkerültem abból a városból, ahol eddig laktunk. Amikor találkozunk, megkérdezem, hogy vannak és körbe puszilgatom őket, de sokkal többre vágytam volna! Sokkal-sokkal többre! Hogy milyen nagymamának lenni!? NAGYON SZÉP, ÉS NAGYON JÓ! Nekem azonban ez nem igazán adatott meg.
A boldog gyerekkor a nagyszülőknél, és igen, nagyon sok szép emlékem van, de ehhez nem csak a nagymamám hanem a nagypapám is hozzátartozik. Kiskoromban nagyon sokat voltunk mamánál a testvéremmel, volt hogy több napot is ott töltöttünk, ennek mindig nagyon örültünk. Tudtuk hogy várnak a finom, kedvenc ételekkel, mint például a tejbehányt (na igen, nem éppen étvágygerjesztő a név), vagy a menő tejbegríz, a meggyespite, de lehetne még bőven sorolni. Emlékszem, amikor az asztalnál ültünk, mama bontotta nekünk a forgót, és mi egy kis üvegpohárba gyűjtve vártuk hogy tele legyen. Ők tanítottak meg a különböző kártyajátékokra, az asztalt körbeülve játszottuk az ötleadót vagy a hatvanhatot. Mindig, amikor odamentünk, már nyitottuk is ki a szekrényt, hogy milyen finomság vár ránk, és mindig ott lapult a hőn szeretett kuki vagy a tejpor… mama jóvoltából. 💖 Ami még mindig eszembe jut, hogy mennyi, de mennyi bunkit építettünk ott. Ha kellett akkor bent, az asztalból-székekből-takaróból, de kint is, a kertben olyan kuckót raktak nekünk össze hogy mai napig nem felejtem el. Régi szép emlékek….amik örökre megmaradnak. Hálás vagyok hogy ilyen nagyszüleim vannak/voltak. Isten éltesse hát a Nagymamákat! ♥️
Anyukám édesanyja meghalt mikor kicsi voltam. Emlékeim szerint, nagyon aranyos, kedves és jólelkű volt. Nagyon szerettem. Többek szerint, nagyon hasonlítok rá külsőleg. Apukám anyukája 16 éves koromban halt meg. Kemény, szigorú asszony volt, tartottam tőle. Jóval később már értettem, hogy miért lett ilyen. Hamar egyedül maradt, 6 gyerekkel. Csak így tudott talpon maradni. És a nagypapáimat sajnos csak képekről ismerem, olyan korán elmentek.
Vallomás a Nagymamákról
Egyik nagyim
nem ismertem,
őszes, fonott kontya
lebeg csak előttem,
és a selyemcukor,
mit betegágyán
átnyújtott nekem.
Hároméves,
pici fejjel,
nem értettem
semmit sem,
de a lassú léptek
a nagyi-ágyig
máig itt vannak bennem.
Másik mama,
dolgos öreg,
hatvan év van
közöttünk,
a vendéglátás
nagy mestere
volt, amíg csak tehette.
Eres, szorgos,
drága keze
mindig adásra nyúlt,
és egy fagyira való
mindig a kezünkbe
hullt.
Ez az első anyák napja
nagymamák nélkül,
földi ünneplésünk
végéhez ért,
de a mennyei asztalnál
újra elfér
az összes fagyi
és selyemcukorka,
ami nem fogy el soha.