Róna Katalin: Öreg szívem Az idő elszállt, csak emlékeimből élek, |
||
Idősek imája Te adj erőt, hogy bízni tudjak Te erősítsd meg erőtlenségem,
Hogy hősként vigyem a keresztem.
Te légy árvaságom erős támasza,
Tudom, Te vagy a gyöngék gyámola.
Te őrizd meg gyengülő eszem,
Hogy életem nagy teher ne legyen.
Ó adj azoknak szeretet
Akiknek én adtam életet.
Legyen szívükben jóság, irgalom,
Öregségemet értő szánalom.
Áldd, őrizd őket, édes Jézusom,
Hogy találkozzunk Nálad egykoron.
Vezess, erősíts, oltalmazz,
A végső órában irgalmazz!
Túrmezei Erzsébet: Boldog út
Eljön az ősz, meghal az ének. A kínai vízhordó története – tanmese – Kínában egy vízhordónak volt két nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ez így ment, minden nap – a vízhordó már csak másfél edény vízzel ért vissza a házba. Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta a dolgát, de a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak feleannyit tudott teljesíteni. Túrmezei Erzsébet: Nem ejt hibát Ha különösnek, Miniska Zsejke: Az örök fiatalság Az idő…az idő csodákat művel, Az idő múlik, de kit zavar? Múljon az idő, engem nem zavar, Egyformán szép minden kor, Hisz a fiatalság el nem múlhat, A lelki fiatalság nem a gyerekeké, Átéltek már sokféle rendszert, rengeteget, Oly csodás mikor új életet adhat, Példaképül szolgálni az előző nemzedéknek, S hogy mekkora boldogság, idősnek lenni, |


Jolie Taylor : Simogasd amíg lehet
Simogasd amíg lehet,
a megfáradt öreg kezeket
Hisz ők neveltek fel téged
Oly sokat fáradoztak érted
Ne engedd el két kezét
Simogasd meg őszülő fejét
Hisz Te voltál neki a mindenség
Húzd magadhoz megfáradt kezét
Most szeresd amíg lehet,
ma még megteheted
Tőlük kaptad az életet
Ott volt veled, míg lehetett
Keblére szorította kócos fejedet
Mindentől óvott, védelmezett
Tiéd volt szívében a dobbanás
Mosoly voltál az ajakán
Ha ráborulnak a hideg éjszakák
Soha meg ne bántsd
Szívedben ő legyen a dobbanás
Hisz te érted sírt, oly sok éjszakán
Simogasd amíg lehet,
a megfáradt öreg kezeket
Ha tudatuk nem a régi már
Te akkor is szeretettel tápláld
Öregedő ráncos kezek
Remegve keresik a szeretetet
Türelemmel kísérd sorsukat,
mert egyszer az életük kettészakad
Akkor már nem tudsz hazamenni
Szülői háznál nem vár már senki
Hiába mondod, hogy szerettelek
Síron túl, már nem hallják meg
Hát most szeresd, amíg él
Öleld magadhoz megfáradt testét
Simogasd amíg lehet,
a megfáradt öreg kezeket