“Az anyaság alázat. Szolgálat és lemondás. Élethosszig tartó aggódás. Önismereti lecke. Kétkedés és hit magadban. A hited őbenne. Az ő hite tebenned. Bizonytalanság és bizonyosság egyszerre. Könnyek a zuhany alatt. Végtelen fáradtság. Végtelen káosz és mindent elsöprő harmónia. Ismeretlen szívelszorulás. A szeme a szívedben. A hangod az övében. A mosolya mindenhol. Az illata a lelkedben. Szövetség vele. Az anyaság kötelék. Ragaszkodás és elengedés. Kérdések magadnak, válaszok magadtól. Az anyaság áldozat. És mindenekelőtt hála. Hála annak, akit megszültél; és annak, aki téged megszült.” (Kőváry Anett)
Dsida Jenő:
Hálaadás
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel.
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad.
Köszönöm, Istenem az édesanyámat.
Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
– itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem, köszönöm az édesanyámat.
Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!
Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat!
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!!!
Kép: saját szerkesztés
Molnár Endre: Nagyanyámnak
Nagymamához menni
nagyon szeretek,
habos kávé vár ott
s torta szelet.
Kalács is van nála
benne mazsola,
Legédesebb mégis
az ő mosolya.
Nagymamánál lenni
mindig csodaszép,
jó uzsonna után
vár a hintaszék.
Amíg ringatózva
beszélek vele,
megsimogat mindig
lágyan a keze.
Én a nagymamámat
nagyon szeretem,
mert csak szépet és jót
ad mindig nekem.
S úgy köszöntöm este,
ha megyek haza,
a viszontlátásra
drága nagymama.
Barcsai-Fehér Géza: Nagymamának
Jó nagymama, tedd le ma
Fényes ókuládat!
Kérlek szépen hallgasd meg
A kis unokádat!
Eddig mindig te hoztál
Ajándékot, cukrot.
Kérlek, ma te fogadd el
Tőlem e kis csokrot.
Nem adhatok egyebet
Pár szerény virágnál.
De egy- egy jókívánság
Mindenik virágszál.
Általuk, jó nagyanyám,
Tehozzád én szólok.
Isten éltessen soká!
Légy vidám és boldog!
József Attila: Mama
Már egy hete csak a mamára
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.
Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.
Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.
Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő –
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.
Márai Sándor: Anya
Amit egy titkos kéz irat:
lágy arcod fonódott redője
bonyolult, fakult kézirat,
nézem, betűzgetem belőle:
mit írtak az évek, az élet?
Ez én vagyok, az én sorsom,
e mély sor a homlokodon:
bocsáss meg,
nem így akartam, ennyi lett,
ki sorsa ez, enyém, tied?
nem tudom.
Szobákban éjjel, idegen
tükrök előtt néha megállok:
nézd anyám, fiad idegen
arcán indulnak már a ráncok,
hasonlók, mint a tieden,
és kopva, elomolva, mállva
két testünk visszaporlik lassan
egy testbe, egy porba, egy anyába.
Thomas Immoos Weltenrose: Az én jó anyám
Az én jó anyám előttem lebeg
Tengercsillag az éj ködében
Hét-tenger távol
Hét-korszak hosszan
Az én jó anyám az én otthonom
Dávid városa a Királyhegyen
Hét-szeretet távol
Hét-alázat széles
Az én jó anyám megtölti a házam
Misztikus rózsakegyelem-illattal
Hét-öröm-fényesen
Hét-fájdalom-mélyen
Az én jó anyám a sírban nyugszik
Már oly sok éve
Hét láb mélyen
Hét láb hosszan
Az én jó anyám az Istennél dalol
Hét-mennyország-magasan
Hét-angyalkórus-csengéssel…
Fordította: B. Hunyadi Dalma (németből)
Hogy méltón zengjen árva énekem
Róla, ki csöndes mártír volt szegény,
S hang nem hatolt be két szegény fülén.
Meghalt a Hang – régen meghalt Neki –
Fülébe szóltak még gyermekei
Odatapasztva forró ajkukat –
Aztán e szalmaszál is elszakadt.
A betű maradt csak, a holt betű,
Élő hang helyett ó be keserű.
Aztán – szelíd, vigasztaló barát –
Szemén át jött el hozzá a világ.
Hogy csüggött e két drága szürke szem
Szánkon: mit mondunk: igen-e, vagy nem,
S próbálta kínlódva olvasni le,
Szemmel, mit fel nem fogott a füle.
Ki jót akart: mellé telepedett,
S írt neki – én nem írtam eleget.
Ifjan még sorsa ellen lázadó,
Később csupa bölcs rezignáció:
Virágot ápolgatott, olvasott,
Ha házi gondja olykor elfogyott.
A fecske megérkezett csicseregve.
S nem hallotta – ő, pedig úgy szerette.
Beethovent zongorázott a leánya –
Búsan támaszkodott a zongorára.
Tapsok közt olvasott fel a fia –
Nem tudta, milyen verse hangsúlya.
A rádiót – be jó – nem érte meg.
A mennydörgésre csak megremegett.
A nagy harang ha szólt Szilveszter-éjjen,
Ő ült akkor is fojtó csöndességben,
Fájtak benne madarak, gyermekek,
Csak a néma virág nem sebezett.
Most mindent, ami lelket fölemel.
A tavaszodó mennyországon át.
S zenekarában ezer angyal áll.
Amit idelenn közelről se hallott.
Ahogy hangjuk fölhat a mennyországig.
Ott örök muzsikával van tele.
E mindent-kárpótló szimfónia.
Dsida Jenő – Édesanyám keze:
Anyák napi versek – Kútvölgyi Erzsébet előadásában:
Weöres Sándor: Buba éneke
Ó ha cinke volnék,
Útra kelnék,
Hömpölygő sugárban
Énekelnék-
Minden este
Morzsára, buzára
Visszaszállnék
Anyám ablakára.
Ó ha szellő volnék,
Mindig fújnék,
Minden bő kabátba
Belebújnék –
Nyári éjen,
Fehér holdsütésben
Elcsitulnék
Jó anyám ölében.
Ó ha csillag volnék
Kerek égen,
Csorogna a földre
Sárga fényem-
Jaj, de onnan
Vissza sose járnék,
Anyám nélkül
Mindig sírdogálnék.
BÓNUSZ
Anyák napi dalok
4. Cserháti Zsuzsa: Édes kisfiam
5. Radics Gigi: Egy vagy velem
6. Céline Dion – A Mother’s Prayer
7. Hegedűs Bori és Tempfli Erik – Anya
8. Törőcsik Mari – Édesanyámnak
Takács Nikolas: Édesanyám
Egy óriás angyal volt s én folyton csüngtem meseszép mosolyán.
De bajban átment az élet minden kulcsra elzárt kapuján, jó anyám.
Lángolt Ő, láttam már ridegen, könnyekben úszva és nagy vihar után.
Aki értem mindent megtett volna, pedig de törékeny, a jó anyám.
A kezében volt a kiskezem, én nem féltem, csak néztem rá!
Csodáltam, hogy lehet ily gyöngéd és erős bármily késő éjszakán vagy reggel korán…
És nincs rajta kívül más, kinek ennyi mindent köszönök, édesanyám!Felnőttem és úgy hiszem, most érzem az erejét igazán.
Még mindig angyal ő és ha kell, zörget bárki kapuján, jó anyám.
Mondja, olykor túl gyorsan megy az idő, és a tükörben látja már a homlokán…
Ha velem van, két szemében mégis ott lobog a láng, ó anyám!
A kezében van az én kezem, most sem félek, csak néztem rá.
Csodálom, hogy lehet ily gyöngéd és erős bármily késő éjszakán vagy reggel korán.
És nincs rajta kívül ember más, kinek ennyi mindent köszönök, édesanyám!