
Bizony nagy érték észrevenni, megélni és újraélni az élet apró áldásait. Erre hivatott a háladoboz is, aminek a segítségével egyszerűen lehet dokumentálni a szürke napok örömeit. Érdemes élni ezzel a nagyszerű lélekerősítő lehetőséggel. 😉
S mindenért hálát adhatok.
Derűs napok, borús napok,
Örömök, szenvedések…
Mindet azért adod,
Hogy cél felé segítsen.
Mindenért hálaéneket mondhatok.
Mert a minden, az minden!(Túrmezei Erzsébet: A minden, az minden)
- Ha közösségbe szánjuk a háladobozt, akkor kézműves foglalkozás keretein belül készíthetünk papír dobozból, befőttesüvegből, vagy bármilyen tárolásra alkalmas eszközből egy kreatív dobozt, melybe gyűjthetjük azokat a dolgokat, amikért az év folyamán hálásak vagyunk. Egy papírra leírjuk a nevünket, a dátumot és a hálaadás konkrét okát.
Például:
Név: Dátum:Hálás vagyok, hogy egészségem megengedte, hogy részt vegyek az idei tavaszi kiránduláson és eljuthattam Tokajba. |


Érdemes egy jó látható helyre rakni, illetve a közösségi helység dísze is lehet egész évben.
Év végén vagy év elején közösen felolvassuk az összegyűlt hálaadásokat.
Túrmezei Erzsébet: A minden, az minden
“Minden gondotokat őreá vessétek” 1 Pét 5,7.
“Minden lehetséges a hívőnek” Mk 9,23
“Mindenre van erőm a Krisztusban” Fil 3,20
“Mindenért hálát adjatok” Ef 5,20
Minden gondomat rád vethetem.
Nem csak az apró-cseprő gondokat,
a nagyobbakat is.
Nem csak a nagyokat, nehezeket,
a legkisebbeket is!
Mert a minden, az minden!
És minden lehetséges, ha hiszek.
Lehetetlen, megoldhatatlan,
Elérhetetlen nincsen!
Mert a minden, az minden!
És Tebenned mindenre van erőm.
Mindenre, sokra, kevésre,
szűkölködésre és bővölködésre…
Testvérek terhét vállamra vennem,
Teeléd vinnem!
Mert a minden, az minden!
S mindenért hálát adhatok.
Derűs napok, borús napok,
Örömök, szenvedések…
Mindet azért adod,
Hogy cél felé segítsen.
Mindenért hálaéneket mondhatok.
Mert a minden, az minden!
