November harmadik hete a magyar népdal és népköltészet hete, így ebből az alkalomból igyekeztem ismét egy csokorra való ötletet összegyűjteni.
Magyar népdalok
“A magyar népdal a magyar népzene legősibb formája. Népi és emberi érzelmeket, gondolatokat testesít meg, fejez ki. Szerzőiket nem ismerjük, a legtöbbjük nemzedékről nemzedékre szállva, szájhagyomány útján keresztül maradt ránk.” (Wikipédia)
Aki szeretne elmélyülni ebben a témában, szeretettel ajánlom a Folkrádió honlapját.
Gondolom mindenkinek van egy kedvence, érdemes most rákeresni, énekelni és nosztalgiázni egy kicsit. 🙂
~ Madárka, madárka
~ Szánt a babám
~ De szeretnék hajnalcsillag lenni
~ Által mennék én a Tiszán
~ A csitári hegyek alatt
Magyar népköltészet
A népköltészet műfajához tartozik a népmese a monda és a ballada.
Magyar monda
A vérszerződés
A hírvivő lovas tajtékos paripáját megállította a tanácsdombon, s mintha a négy égtájnak jelentené, elkiáltotta magát:
– Végigjártam mind a hét országot; Nyéket, Megyert, Kürtgyarmatot, Tarjánt, Jenőt, Kért és Keszit, hogy uraikat, a hét fejedelmi személyt itt a tanács dombján tanácskozásra összehívjam. A hét fejedelmi személy még ma összegyűlik itt, hogy sorsunkról határozzon. Szóljanak a dobok, szóljanak a csimpolyák.
Dübögni kezdtek a sámándobok, dübögésüket, mint fát a vadszőlő indája, tekervényes csimpolyaszó ölelte körül. A domb mellé, széles karéjt formálva körüle, gyülekezni kezdett a nép, s nemsokára táncoló, széles szügyű lován feltűnt az első fejedelmi személy. A zene egy pillanatra elhallgatott, és a felzengő csendben a sámánok köszöntötték az érkezőt:
– Légy üdvöz Tétény.
Tétény leszállt lováról, és kíséretét hátrahagyva egymagában felment a tanácsdombra.
Pár perc múlva követte őt Huba, aztán Tas, Ond, Kende, Előd s legvégül pedig egy sudár termetű, barna arcú, fekete szemű férfi, Álmos.
– Légy üdvöz Álmos – zúgta el neki is a sámánok kara, s most már nem zendült föl a zeneszó, megkezdődött a tanácskozás.
– Mi, a hétmagyarok – mondta Tétény – azért gyűltünk itt össze, mert Szittyaország annyira megtelt népeinkkel, hogy sem táplálni, sem befogadni nem tud bennünket.
– Új földet kell hát elfoglalnunk – mondta Ond –, ahol békességben és bőségben élhetünk valamennyien.
– Pannónia földjére menjünk – mondta Álmos –, hiszen az minket illet, mert ősünk, Attila király birodalma volt.
– Úgy van – helyeselt Kende –, és tejjel-mézzel folyó földnek mondják, vizekben bővelkedőnek. Eltart bennünket is, jószágainkat is.
– Attila városa, Buda, újra a miénk lesz – mondta Tas.
Ekkor Huba szólalt meg:
– De a nagy célt csak akkor érhetjük el, ha közös akarattal vezért és parancsolót választunk magunk közül, akinek feltétlen engedelemmel tartozunk valamennyien, nehogy széthúzás, pártoskodás gyengítsen bennünket.
– Úgy van – kiáltották valamennyien. – Válasszunk!
Ekkor a sámánok közül kivált egy, és közelebb lépett a hét vezérhez. Dobját pörgetve énekbe kezdett.
– Önedbelia lányáról énekelek, Ügyek feleségéről, Emeséről…
A történetet persze valamennyien ismerték, s a sámán éneke felidézte a turult, ahogy ott lebeg a gyermekét váró Emese sátra fölött, majd leereszkedik, az asszony vállára ül és így szól:
– Dicső királyok származnak méhedből.
Emese ekkor hátracsukló fejjel, hunyt szemmel úgy látta, hogy sátrából hatalmas folyam hömpölyög elő, díszes aranyozott gályákat hord a hátán, s a gályákon egy-egy ragyogó arcú férfiú áll, koronával a fején.
A turul így folytatta:
– De király utódaid nem itt, hanem egy távoli földön fognak uralkodni.
A sámán folytatta:
– És a gyermek, akit szült, mert álom jósolta jöttét, az Álmos nevet kapta. Válasszatok, vezérek, ki legyen a magyarok fejedelme!
S a vezérek egy emberként kiáltották:
– Álmos!
Tétény lépett elő.
– Közös akarattal téged vezérnek és parancsolónak megválasztottunk, követünk téged jóban-rosszban. S hogy választásunk és szövetségünk a hegyeknél szilárdabb legyen, pecsételjük meg vérszerződéssel.
Egy szolga aranyedényt vitt a hét vezérhez, és azok elővonva késüket, sebet ejtettek a karjukon, és egy-egy csepp vért az edényben lévő borba csöppentettek. Az edényt magasba emelték és esküdtek:
– Ameddig életünk tart, sőt utódaink élete fogytáig mindig Álmos vezér ivadéka lesz a vezérünk.
– Esküszünk! – zúgták rá.
– Ami jószágot közösen szerzünk, mindenkinek része legyen abban.
– Esküszünk!
– Azok a fejedelmi személyek, akik szabad akaratukból Álmost vezérnek választották, soha a vezér tanácsából ki ne maradjanak.
– Esküszünk!
– Ha valaki az utódok közül a vezér személyéhez hűtlen lenne, annak úgy hulljon a vére, ahogy a mienk hullott, amikor Álmossal vérszerződést kötöttünk.
– Esküszünk!
– Hogyha valaki az utódok közül a vérszerződést megszegné, azt örök átok sújtsa!
– Esküszünk! – kiáltották a vezérek, és az aranyedény körbejárt, mindannyian ittak belőle, s az ősi magyar törvények szerint mindannyian vérrokonoknak számítottak.
Újra fölcsendült a zene, a magyarok fejedelme felemelt kézzel üdvözölte a dombot körülvevő ujjongó sokaságot. (Forrás és még több monda: Lázár Ervin – Magyar mondák)
Magyar népmesék
“Ki ne emlékezne az autentikus virágmotívumokat daloló kismadárra, a Kaláka dallamokra és furulyaszóra a főcímben? A népművészet, a népzene és a népmese hármasát mesterien elegyítő epizódok különleges képi világának, a dialógusokba csempészett finom, olykor csípős népi humorának, a mesélők (különösen Szabó Gyula) természetes előadásmódjának, valamint a Kaláka együttes zenéjének köszönhetően sajátos élményben részesülhet a néző.”
~ A só
~ A kőleves
~Szegény ember és a lova
Melyik mesével folytatná a sort? 😉

A leghíresebb magyar népballada a Kőmives Kelemen.
Szörényi Levente és Koncz Zsuzsa előadásában:
https://www.youtube.com/watch?v=VyPeK6oeL4E
Kőmives Kelemen
(A falba épített asszony)
Tizenkét kőmives összetanakodék, |
Magos Déva várát hogy fölépittenék. |
|
Hogy fölépittenék fél véka ezüstér, |
Fél véka ezüstér, fél véka aranyér. |
|
Magos Déva várhoz hozzá is kezdettek. |
Amit raktak délig, leomlott estére, |
Amit estig raktak, leomlott reggelre. |
|
Megint tanakodék tizenkét kőmives, |
Falat megállítni hogy lesz lehetséges. |
|
Egymás között szoros egyességet tettek: |
– Melyik felesége hamarább jő ide, |
|
Azt gyengén fogjuk meg, dobjuk be a tűzbe, |
Annak gyenge hamvát keverjük a mészbe. |
|
Csak így állítjuk meg magos Déva várát, |
És így nyerhessük el annak drága árát… |
|
– Kocsisom, kocsisom, nagyobbik kocsisom! |
Én uramhoz menni lenne akaratom. |
|
Fogd bé a lovakat, induljunk el útra, |
Induljunk el útra, magos Déva várra… |
|
Erős idő vala, záporeső hulla. |
– Asszonyom, csillagom, forduljunk meg vissza! |
|
Nem jó álmot láttam az éjjel álmomba; |
Asszonyom, csillagom, forduljunk meg vissza! |
|
– A hintó nem tiéd, a lovak nem tiéd, |
Hajtsad a lovakot, hadd haladjunk elébb! |
|
– Nem jó álmot láttam az éjjel álmomba: |
Kőmives Kelemen udvarába jártam; |
|
Hát az ő udvara gyásszal van behuzva, |
Az ő udvarába egy mély kút fakada, |
|
Az ő kicsiny fia oda beléhala. |
Asszonyom, csillagom, forduljunk meg vissza! |
|
– A hintó nem tiéd, a lovak nem tiéd, |
Hajtsad a lovakot, hadd haladjunk elébb!… |
|
Mennek, mendegélnek Déva vára felé. |
Kőmives Kelemen őköt észrevevé. |
|
Szörnyen megijedett, imádkozik vala: |
– Istenem, istenem, vidd el valahova! |
|
Mind a négy pejlovam törje ki a lábát, |
Vessen a hintómnak négy kereke szakát, |
|
Üssön le az útra tüzes istennyila, |
Horkolva térjenek a lovaim vissza!… |
|
Mennek, mendegélnek Déva vára felé. |
Sem hintót, sem lovat semmi baj nem lelé. |
|
– Jó napot, jó napot tizenkét kőmives, |
Tizenkettő közül Kelemen kőmives! |
|
– Jó napot, jó napot asszony feleségöm! |
Hát ide mért jöttél a veszedelmedre? |
|
Most szépen megfogunk, bédobunk a tűzbe, |
Neked gyenge hamvad keverjük a mészbe. |
|
Csak így állítjuk meg magas Déva várát, |
És így nyerhessük el annak drága árát. |
|
Hogy bucsut vehessek asszonybarátimtól |
Asszonybarátimtól, szép kicsiny fiamtól!… |
|
Kőmives Kelemenné mikor hazamene, |
Őt szépen megfogták, bédobták a tűzbe… |
|
Kőmives Kelemen mikor hazamene, |
Az ő kicsiny fia elejébe jöve: |
|
– Apám, édesapám, mondja meg igazán, |
Hogy hol van s merre ment az én édesanyám! |
|
– Ne sírj, fiam, ne sírj, hazajő estére. |
Ha estére nem jő, hazajő reggelre… |
|
– Istenem, istenem, reggel is eljöve, |
Az én édesanyám még haza nem jöve! |
|
– Menj el, fiam, menj el magas Déva várra, |
Ott van a te anyád, kőfalba van rakva… |
|
Elindula sírva az ő kicsiny fia, |
Elindula sírva magos Déva várra. |
|
Háromszor kiáltja magos Déva várra: |
– Anyám, édesanyám, szólj bár egyet hozzám! |
|
– Nem szólhatok, fiam, mert a kőfal szorít; |
Magos kövek között vagyok berakva itt. – |
|
Szíve meghasada, a föld is alatta, |
Az ő kicsiny fia oda beléhala. |
|
Szentegyházasfalu (Udvarhely)
|
Csanádi Imre-Vargyas Lajos: Röpülj páva, röpülj. (Magyar népballadák és balladás dalok.) Bp. 1954., 67-69. |
Like this:
Like Loading...