Magyar népdal és népköltészet

November harmadik hete a magyar népdal és népköltészet hete, így ebből az alkalomból igyekeztem ismét egy csokorra való ötletet összegyűjteni.

Magyar népdalok


“A magyar népdal a magyar népzene legősibb formája. Népi és emberi érzelmeket, gondolatokat testesít meg, fejez ki. Szerzőiket nem ismerjük, a legtöbbjük nemzedékről nemzedékre szállva, szájhagyomány útján keresztül maradt ránk.” (Wikipédia)
Aki szeretne elmélyülni ebben a témában, szeretettel ajánlom a Folkrádió honlapját.
Gondolom mindenkinek van egy kedvence, érdemes most rákeresni, énekelni és nosztalgiázni egy kicsit. 🙂

~ Madárka, madárka

~ Szánt a babám

~ De szeretnék hajnalcsillag lenni

~ Által mennék én a Tiszán

~ A csitári hegyek alatt

Magyar népköltészet

A népköltészet műfajához tartozik a népmese a monda és a ballada.

Magyar népmesék

“Ki ne emlékezne az autentikus virágmotívumokat daloló kismadárra, a Kaláka dallamokra és furulyaszóra a főcímben? A népművészet, a népzene és a népmese hármasát mesterien elegyítő epizódok különleges képi világának, a dialógusokba csempészett finom, olykor csípős népi humorának, a mesélők (különösen Szabó Gyula) természetes előadásmódjának, valamint a Kaláka együttes zenéjének köszönhetően sajátos élményben részesülhet a néző.”

~ A só

~ A kőleves

~Szegény ember és a lova

Melyik mesével folytatná a sort? 😉

A leghíresebb magyar népballada a Kőmives Kelemen.

Kőmives Kelemen

(A falba épített asszony)

Tizenkét kőmives összetanakodék,
Magos Déva várát hogy fölépittenék.
Hogy fölépittenék fél véka ezüstér,
Fél véka ezüstér, fél véka aranyér.
Magos Déva várhoz hozzá is kezdettek.
Amit raktak délig, leomlott estére,
Amit estig raktak, leomlott reggelre.
Megint tanakodék tizenkét kőmives,
Falat megállítni hogy lesz lehetséges.
Egymás között szoros egyességet tettek:
– Melyik felesége hamarább jő ide,
Azt gyengén fogjuk meg, dobjuk be a tűzbe,
Annak gyenge hamvát keverjük a mészbe.
Csak így állítjuk meg magos Déva várát,
És így nyerhessük el annak drága árát…
– Kocsisom, kocsisom, nagyobbik kocsisom!
Én uramhoz menni lenne akaratom.
Fogd bé a lovakat, induljunk el útra,
Induljunk el útra, magos Déva várra…
Erős idő vala, záporeső hulla.
– Asszonyom, csillagom, forduljunk meg vissza!
Nem jó álmot láttam az éjjel álmomba;
Asszonyom, csillagom, forduljunk meg vissza!
– A hintó nem tiéd, a lovak nem tiéd,
Hajtsad a lovakot, hadd haladjunk elébb!
– Nem jó álmot láttam az éjjel álmomba:
Kőmives Kelemen udvarába jártam;
Hát az ő udvara gyásszal van behuzva,
Az ő udvarába egy mély kút fakada,
Az ő kicsiny fia oda beléhala.
Asszonyom, csillagom, forduljunk meg vissza!
– A hintó nem tiéd, a lovak nem tiéd,
Hajtsad a lovakot, hadd haladjunk elébb!…
Mennek, mendegélnek Déva vára felé.
Kőmives Kelemen őköt észrevevé.
Szörnyen megijedett, imádkozik vala:
– Istenem, istenem, vidd el valahova!
Mind a négy pejlovam törje ki a lábát,
Vessen a hintómnak négy kereke szakát,
Üssön le az útra tüzes istennyila,
Horkolva térjenek a lovaim vissza!…
Mennek, mendegélnek Déva vára felé.
Sem hintót, sem lovat semmi baj nem lelé.
– Jó napot, jó napot tizenkét kőmives,
Tizenkettő közül Kelemen kőmives!
– Jó napot, jó napot asszony feleségöm!
Hát ide mért jöttél a veszedelmedre?
Most szépen megfogunk, bédobunk a tűzbe,
Neked gyenge hamvad keverjük a mészbe.
Csak így állítjuk meg magas Déva várát,
És így nyerhessük el annak drága árát.
Hogy bucsut vehessek asszonybarátimtól
Asszonybarátimtól, szép kicsiny fiamtól!…
Kőmives Kelemenné mikor hazamene,
Őt szépen megfogták, bédobták a tűzbe…
Kőmives Kelemen mikor hazamene,
Az ő kicsiny fia elejébe jöve:
– Apám, édesapám, mondja meg igazán,
Hogy hol van s merre ment az én édesanyám!
– Ne sírj, fiam, ne sírj, hazajő estére.
Ha estére nem jő, hazajő reggelre…
– Istenem, istenem, reggel is eljöve,
Az én édesanyám még haza nem jöve!
– Menj el, fiam, menj el magas Déva várra,
Ott van a te anyád, kőfalba van rakva…
Elindula sírva az ő kicsiny fia,
Elindula sírva magos Déva várra.
Háromszor kiáltja magos Déva várra:
– Anyám, édesanyám, szólj bár egyet hozzám!
– Nem szólhatok, fiam, mert a kőfal szorít;
Magos kövek között vagyok berakva itt. –
Szíve meghasada, a föld is alatta,
Az ő kicsiny fia oda beléhala.

Szentegyházasfalu (Udvarhely)

Csanádi Imre-Vargyas Lajos: Röpülj páva, röpülj. (Magyar népballadák és balladás dalok.) Bp. 1954., 67-69.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..