Szlovák tapasztalatok

Hollandia után egy másik külföldi tapasztalatról szeretnék beszámolni.
A két hetes külföldi gyakorlatomat Szlovákiában töltöttem, ahol többek között egy 150 fős idősek otthonában is látogatást tettünk.

Számomra mindig felemelő érzés, amikor azt látom, hogy az idősellátásban dolgozóknak valóban az a céljuk, hogy minél otthonosabb környezetet teremtsenek (természetesen az igazi otthontól ez távol van – tudom) és tartalommal töltsék meg a mindennapokat. Benyomásaim alapján ez a nagyszombati intézmény embercentrikus és nagyon sok lehetőséget nyújt a lakói számára.

Többek között szappant készítenek (meg is ajándékozták a csoport tagjait), sütnek-főznek, kézműveskednek, sőt kutyás terápián is részt vehetnek. Az emeleten található egy kápolna is. A város erős katolikus hagyománnyal rendelkezik, Kis Rómának (Little Rome) vagy a szlovák Rómaként is emlegetik Nagyszombat (Trnava) városát. Különlegességként megjegyezném, hogy a Pázmány Péter alapította Nagyszombati Egyetem az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Pázmány Péter Katolikus egyetem jogelődje.

Az intézmény folyosóján egy üvegvitrinben csodálható meg az idősek eddig készített kreációiból 1-1 mintadarab. Az otthonban egy kényelmes társalgó és egy óriási ebédlő nyújt lehetőséget a lakók számára a társas kapcsolataik erősítésére és a szabadidős tevékenységekre.
Nagyon tetszett, hogy saját kiadványa is van az idősek otthonának, ami egy igényes kis színes füzet, amiben az elmúlt eseményekről olvasható képes beszámoló (a fotók nagyon sokat számítanak az időseknek!), továbbá található benne fejtörő, egyéb hírek, aktualitások, interjúk és ismeretterjesztő cikkek (például a diabéteszről).

Az idősek alkotásai
Az idősek által készített szappan
Egyszerű és mutatós tavaszi/nyári dekoráció
Kiadványuk

További érdekességek:

  • Szlovákiában a nyugdíjkorhatár 62 év, nőknek és férfiaknak egyaránt.
  • Az egyik előadás során az oktató megkérdezte tőlünk, hogy mi a véleményünk, hány éves kortól tekintünk valakit idősnek? Általában 60 év volt a csoport válasza. Aztán megmutatta a következő ábrát.
  • Forrás: Ondrej Botek – Social policy in Slovakia

    Az EU-ban Szlovákia áll az utolsó helyen,  Magyarország pedig éppen megelőzi; Hollandia pedig az élvonalban található, a maga 70 évével.
    Azért a 70 év, aktívan jól hangzik, nem?  Bizony nem mindegy mikor öregszünk meg…

    Múlt évben egy Gerontológiai Konferencián az egyik előadáson hangzott el, hogy manapság az idősek 10 évvel fiatalabbnak érzik magukat az aktuális korukhoz képest, tehát a 60-as éveikben járók például érett korúaknak tartják magukat. („Az 50-es korosztály egyáltalán nem érzi, hogy ők az ‚idősebb’ korosztályhoz tartoznának, öndefiníciójuk szerint ők középkorúak •A 60-asok magukat érett korúaknak tartják•A 70-es korosztály sem tekinti magát igazán idősnek –bár tisztában van vele, hogy a fiatalok szemében ők már azok.”)*
    Úgy gondolom ez jó tendencia.
    Például amióta Nagymamámat ismerem, azóta biztosan kendőt hord (most 92 éves!). Manapság igaz nem divat a fejkendő, de manapság a 60 éveseknél ez teljesen kizárt is lenne, bizony itt Magyarországon is. 🙂

    *Forrás: http://siteice.com/uploads/users_files/idosek-a-reklamokban-hajosk181130.pdf

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .