Szabadtéri játékok

Mikor töltsük a legtöbb időt a szabadban, ha nem nyáron? Idén inkább az esőtől kellett eddig tartanunk, mint a kánikulától, ami keresztbe húzhatja a szabadtéri foglalkozásokat.
Minden évben szervezünk több megállós egyéni vetélkedőt, változatos feladatokkal, melyek megmozgatják a klubtagokat. Akár pontokat is lehet gyűjteni az adott megállónál, melyet a végén kisebb ajándékokra lehet beváltani, csakhogy még nagyobb legyen a motiváció! 😉

Nézzük az összegyűjtött feladatokat:

1. A klasszikus konzervdobálás, ahol le lehet vezetni a feszültséget [-persze csak viccelek]

Amire szükség van, az 10 darab azonos méretű konzervdoboz (ilyen szépre ki is lehet festeni, mondjuk egy foglalkoztatási óra keretein belül) és 3 kisebb labda.
A feladat, hogy három dobásból egy darab konzervdoboz se maradjon állva! 🙂

Fotó: Pinterest

2. Üvegbowling

Egyszerűen megvalósítható, látványos játék. Elkészítéséhez szükséges 10 darab 1,5 literes műanyagpalack, melybe vizet kell önteni. Ahhoz, hogy szép színesek legyenek az üvegek, egy kis temperát használtam.

A palackokat a képen látható módon, háromszög alakban, egyenlő távolságra rakjuk fel, aztán már egy kisebb méretű gumilabdával guríthatunk is. A cél, hogy 2 gurításból mind a 10 palack elboruljon. 🙂

Fotó: Pinterest

3. Karikadobás

Klasszikus ügyességi játék, amelyet boltban is meg lehet vásárolni, de önmagunk is elkészíthetjük. A játék lényege, hogy pár lépés távolságról sikerüljön a karikákat a rudakra dobni.

Képek forrása: Pinterest

4. Labdadobás

Pár műanyag edényre vagy vödörre van szükségünk, ahová gumilabdákkal kell betalálni. Játszhatunk pontokra is. 😉

5. Készíthetünk egy egyszerűbb akadálypályát, ahol a koncentráció kerül fókuszba. A létra mellett alakítsunk ki egyszerű szlalom pályát, a hullahopp karikát is bevethetjük és egy szalagot is, amin végig kell egyensúlyozni, akár könyvvel a fejtetőn. 😉

6. A feladat, ami mindig bevethető és sohasem unalmas, a ‘ne essen le a labda a kanálról!’ 
Csupán evőeszközre és ping-pong labdára vagy tojásra van szükségünk és már indulhat is a játék!

7. A ‘nagy láb’ játék
Többféle kivitelezésben lehet találkozni ezzel a közösségépítő játékkal, melyben fontos az összehangoltság, az egymásra figyelés, az óvatosság és a gyorsaság egyaránt. Szerintem a legfontosabb a feladat teljesítése legyen, fokozottan figyeljünk az elesésveszély miatt.

8. A kedvenc, ez az egyik favorit nálam, itt ugyanis garantált lesz a kacagás. Egyéni játék, ahol a labdát a térd közé szorítva kell végigvinni az kijelölt pályán.

9. Páros labdás feladat
A koncentráción kívül az egymásra figyelés is kiemelt ennél a játéknál. A cél, hogy a labda leesés nélkül kerüljön a kosárba.

10. Közösségépítésre kiváló – a toronyépítés!
Egyetlen hátránya van, hogy rengeteg tojástartó kell hozzá (amit utána ki lehet vinni a piacra, hogy újrahasznosuljon). A játék kicsit hasonlít a jengára. A csapat tagjai egyenként építik a tornyot, lehetőleg a legprecízebben és a legstabilabban.

Képek forrása: Pinterest

+ 1 levezető játék

Tic-tac-toe

A két játékos hagyományosan X és O alakú bábukkal játszanak, itt kövekkel. 🙂  A 3×3 mezőből álló táblára felváltva teszik le a jeleiket, bármelyik még szabad mezőre. Az nyer, akinek sikerül egy vonalban 3 jelet elhelyeznie, vízszintes, függőleges vagy átlós irányban.

2 thoughts on “Szabadtéri játékok

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .