Anyák napi versek

“Az anyaság alázat. Szolgálat és lemondás. Élethosszig tartó aggódás. Önismereti lecke. Kétkedés és hit magadban. A hited őbenne. Az ő hite tebenned. Bizonytalanság és bizonyosság egyszerre. Könnyek a zuhany alatt. Végtelen fáradtság. Végtelen káosz és mindent elsöprő harmónia. Ismeretlen szívelszorulás. A szeme a szívedben. A hangod az övében. A mosolya mindenhol. Az illata a lelkedben. Szövetség vele. Az anyaság kötelék. Ragaszkodás és elengedés. Kérdések magadnak, válaszok magadtól. Az anyaság áldozat. És mindenekelőtt hála. Hála annak, akit megszültél; és annak, aki téged megszült.” (Kőváry Anett)

Dsida Jenő:
Hálaadás

Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel.
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad.
Köszönöm, Istenem az édesanyámat.

Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
– itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem, köszönöm az édesanyámat.

Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!

Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat!

Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!!!

Szöveg: Internet

Kép: saját szerkesztés

Molnár Endre: Nagyanyámnak

Nagymamához menni
nagyon szeretek,
habos kávé vár ott
s torta szelet.

Kalács is van nála
benne mazsola,
Legédesebb mégis
az ő mosolya.

Nagymamánál lenni
mindig csodaszép,
jó uzsonna után
vár a hintaszék.

Amíg ringatózva
beszélek vele,
megsimogat mindig
lágyan a keze.

Én a nagymamámat
nagyon szeretem,
mert csak szépet és jót
ad mindig nekem.

S úgy köszöntöm este,
ha megyek haza,
a viszontlátásra
drága nagymama.

Barcsai-Fehér Géza: Nagymamának

Jó nagymama, tedd le ma
Fényes ókuládat!
Kérlek szépen hallgasd meg
A kis unokádat!
Eddig mindig te hoztál
Ajándékot, cukrot.
Kérlek, ma te fogadd el
Tőlem e kis csokrot.
Nem adhatok egyebet
Pár szerény virágnál.
De egy- egy jókívánság
Mindenik virágszál.
Általuk, jó nagyanyám,
Tehozzád én szólok.
Isten éltessen soká!
Légy vidám és boldog!

József Attila: Mama

Már egy hete csak a mamára
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.

Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.

Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.

Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő –
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.

Márai Sándor: Anya

Amit egy titkos kéz irat:
lágy arcod fonódott redője
bonyolult, fakult kézirat,
nézem, betűzgetem belőle:
mit írtak az évek, az élet?

Ez én vagyok, az én sorsom,
e mély sor a homlokodon:
bocsáss meg,
nem így akartam, ennyi lett,
ki sorsa ez, enyém, tied?
nem tudom.

Szobákban éjjel, idegen
tükrök előtt néha megállok:
nézd anyám, fiad idegen
arcán indulnak már a ráncok,
hasonlók, mint a tieden,

és kopva, elomolva, mállva
két testünk visszaporlik lassan
egy testbe, egy porba, egy anyába.

Thomas Immoos Weltenrose: Az én jó anyám

Az én jó anyám előttem lebeg
Tengercsillag az éj ködében
Hét-tenger távol
Hét-korszak hosszan

Az én jó anyám az én otthonom
Dávid városa a Királyhegyen
Hét-szeretet távol
Hét-alázat széles

Az én jó anyám megtölti a házam
Misztikus rózsakegyelem-illattal
Hét-öröm-fényesen
Hét-fájdalom-mélyen

Az én jó anyám a sírban nyugszik
Már oly sok éve
Hét láb mélyen
Hét láb hosszan

Az én jó anyám az Istennél dalol
Hét-mennyország-magasan
Hét-angyalkórus-csengéssel…

Fordította: B. Hunyadi Dalma (németből)

Reményik Sándor: Ének anyámról

Ó, most adj erőt Isten, Istenem,
Hogy méltón zengjen árva énekem
Róla, ki csöndes mártír volt szegény,
S hang nem hatolt be két szegény fülén.
Meghalt a Hang – régen meghalt Neki –
Fülébe szóltak még gyermekei
Odatapasztva forró ajkukat –
Aztán e szalmaszál is elszakadt.
A betű maradt csak, a holt betű,
Élő hang helyett ó be keserű.
Aztán – szelíd, vigasztaló barát –
Szemén át jött el hozzá a világ.
Hogy csüggött e két drága szürke szem
Szánkon: mit mondunk: igen-e, vagy nem,
S próbálta kínlódva olvasni le,
Szemmel, mit fel nem fogott a füle.
Ki jót akart: mellé telepedett,
S írt neki – én nem írtam eleget.
Ifjan még sorsa ellen lázadó,
Később csupa bölcs rezignáció:
Virágot ápolgatott, olvasott,
Ha házi gondja olykor elfogyott.
A fecske megérkezett csicseregve.
S nem hallotta – ő, pedig úgy szerette.
Beethovent zongorázott a leánya –
Búsan támaszkodott a zongorára.
Tapsok közt olvasott fel a fia –
Nem tudta, milyen verse hangsúlya.
A rádiót – be jó – nem érte meg.
A mennydörgésre csak megremegett.
A nagy harang ha szólt Szilveszter-éjjen,
Ő ült akkor is fojtó csöndességben,
Fájtak benne madarak, gyermekek,
Csak a néma virág nem sebezett.
Ha van igazság, hallania kell
Most mindent, ami lelket fölemel.
Madarak ezerhangú kórusát
A tavaszodó mennyországon át.
Beethovent, amint maga dirigál
S zenekarában ezer angyal áll.
A konduló, mély, érchangú harangot,
Amit idelenn közelről se hallott.
A gyermekeit és az unokáit,
Ahogy hangjuk fölhat a mennyországig.
Itt örök csendre kárhozott füle
Ott örök muzsikával van tele.
S ha Isten van, meg nem szűnik soha
E mindent-kárpótló szimfónia.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .